A magyar nyelv napja az anyanyelvi mozgalom legnagyobb ünnepe. Az Anyanyelvápolók Szövetsége minden évben díszünnepséget szervez e napon. Legfőbb küldetésük az ifjúság megszólítása, anyanyelvünk iránti elköteleződésének erősítése. Az Édes anyanyelvünk és a Szép magyar beszéd versenyek több ezer tanuló életének meghatározó élményei. A Délvidéken megnyitott 57. magyar nyelv hete éppen ezért kapta A...
Újabb fontos pillanatához érkezett a paksi bővítés azzal, hogy elkezdődött a leendő hatos blokk alatti talaj kitermelése is, amely az első lépése az építés előkészítési munkálatainak - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
Új dimenzióba lépett az energetikai együttműködés Magyarország és Azerbajdzsán között azáltal, hogy a felek által kötött bértárolási szerződés nyomán létrejött a fizikai földgázszállítási kapcsolat - közölte a tárca tájékoztatása szerint vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A napokban kapják kézhez az ápolók, egészségügyi dolgozók júliusi,18 százalékkal magasabb bérüket - mondta Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
Brutális gazdasági öngyilkossággal érne fel Európa számára a Kínához fűződő kötelékek elvágása, pláne miután az utóbbi évek során különböző okokból jelentősen bezuhant a kontinens versenyképessége - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a kínai Tiencsinben.
Hosszú tárgyalások után végül beértek a diplomáciai erőfeszítések. Október végétől heti három alkalommal indít repülőjáratot a Wizz Air Budapestről Kairóba - közölte közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Legalább 6,5 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a negyedik Tisza-tavi PET Kupa résztvevői. A környezetvédelmi aktivisták három napon keresztül hajóztak a Tisza-tó Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszán, ahol naponta 400-500 zsák hulladékot szedtek össze az ártéri erdőkből, a nádasokból és a tóparti hulladékszigetekről – közölték a szervezet honlapján.
2023. június 8-11 között rendezték meg a 94. Ünnepi Könyvhetet, amely gyakorlatilag a kortárs magyar irodalom legnagyobb eseménye. A Vörösmarty téren beszélgettünk Vörös Istvánnal, az Él-e még Petőfi? című verseskötet szerzőjével. A kötet történetét ismerhetjük meg, s azt is megtudhatjuk, vajon milyen kortárs irodalmi csodák készülhetnek a régmúlt verseiből, a XXI. század gondolataival.