60 ember utazott a buszon, ami a buszvezető hibájából - aki nem vette észre a körforgalmat jelző táblát - gyakorlatilag keresztülrepült egy mély árkon, majd az elejével a földbe fúródott. A baleset következtében 26 utas sérült meg, köztük 9 súlyos sérüléseket szenvedett.
Magyar rendszámú autó vezetője okozott súlyos balesetet szombaton hajnalban Horvátországban: hárman meghaltak, 12-en pedig megsérültek a Zágráb és Rijeka közötti autópályán, Novigrad na Dobri közelében - közölte a Károlyváros megyei államügyészség.
Elsüllyedt egy műtrágyaszállító hajó a Duna Szerbia és Horvátország közötti szakaszán pénteken, az illetékesek komoly környezetvédelmi károktól tartanak.
Három település, három baleset. A közös bennük, hogy a szabályokra fittyet hányva, nem az út- és látásviszonyoknak megfelelően közlekedtek a gépkocsikkal. Az egyikből majdnem tragédia lett.
Súlyos közlekedési baleset történt ma kora este Fényeslitke egyik forgalmas kereszteződésében, amikor is figyelmetlenség miatt ütközhetett össze két gépkocsi. Az ütközés következtében a vétlen gépkocsi kitört egy lakossági gázbekötést is. Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt robbanás.
A sofőr azt mondta, hogy egy őz ugrott az autó elé.
Több mint 10 ezer hívást kaptak a mentők idén karácsonykor - közölte a Országos Mentőszolgálat (OMSZ) december 27-én az MTI-vel.
Két autó ütközött össze, áll a forgalom.