Október 23-án, szabadtéri tűzeseteknél avatkoztak be Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tűzoltói - írja közleményében Dudás Szilvia.
„Amit mi adni tudunk, az örökre megmarad!” - hangzott el az immáron 107 esztendős, nem csupán térségünkben, hanem országszerte ismert és elismert Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium évnyitó-ünnepségén.
Több, mint négymillió forint értékű csempészett cigarettát találtak egy Ukrajnából érkező nemzetközi vonaton a záhonyi határállomáson - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense hétfőn portálunkkal.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai 2018. augusztus 29-én délelőtt, a 4-es számú főút 296. kilométerénél sebesség-ellenőrzést végeztek. A rendőrök 9 óra 52 perckor bemértek egy Mercedes típusú személygépkocsival közlekedő férfit, aki járművével a megengedett 90 km/h helyett 223 km/h sebességgel közlekedett.
A nívós nemzetközi megmérettetésre 9 ország 42 versenyzője érkezett, akik 8, a Világszövetség által elismert kategóriában és további Magyar Bajnoki kategóriákban mérkőztek meg a hétvége Bajnoki kupáiért.
Megyénk önkormányzata minden évben más-más településen szervez megyenapi ünnepséget. Az idén Nagygécen a Megmaradás templomában emlékeztek meg az 1092. május 20-i szabolcsi zsinatról, amely az állami törvénykezés első megnyilvánulása volt. Az ünnepségen ezúttal is rangos kitüntetéseket vehettek át a munkájukban, hivatásukban kimagaslóan teljesítő megyénkbeliek.
A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. május 2-án bíróság elé állítás keretében segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt 200.000 forint pénzbüntetésre és 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte L. I-né vádlottat.
Elballagtak a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium végzős diákjai.