Több mint 100 üveg pezsgő várja, hogy 2019-ben az első koccintás elengedhetetlen kelléke legyen. Kisvárda főterén már szól a térzene és lassan gyülekeznek az érdeklődők, hogy együtt búcsúztassák el a 1018-as évet.
A hazai szállodákban most még a karácsonyi időszakot is felülmúlják a foglalások, szilveszterkor sok helyen telt házzal üzemelnek. Nincs ez másképp megyénkben sem.
A szilveszteri zajcsapás ősi szokás, amely a néphit szerint távol tartja a gonosz, ártó hatalmakat az újévtől - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 aktuális csatornának nyilatkozva hétfőn.
Élelmiszerbiztonsági szempontból mind a 32 fajta vizsgált édes fehér pezsgő megfelelt a jogszabályi előírásoknak, jelölési hiba miatt azonban egy esetben intézkedni kellett - tájékoztatott közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Szupermenta termékteszt program során végzett vizsgálata eredményéről.
Fokozott figyelemre intenek az állatvédők a szilveszterkor szokásos petárdázások és tűzijátékok, azok erőteljes hang- és fényhatásai miatt, hiszen ezek állatok sokaságát rémítik halálra.
A IX. Kerületi ügyészség indítványával megegyezően az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy szír állampolgárságú férfit, aki a megalapozott gyanú szerint szexuális erőszakot követett el egy magyar nő sérelmére január elsején
Isztambulban legalább 35-en meghaltak és 40-en megsebesültek egy neves mulató ellen szilveszter éjszaka végrehajtott terrortámadásban - közölte vasárnap a sajtóval a város kormányzója, Vasip Sahin.
Miért sütünk szilveszterkor malacot? Miért kell lencsét enni újév napján? A szilveszteri és újévi szokások közös célja eredendően az, hogy a következő évre egészséget, bőséget, boldogságot és szerencsét varázsoljanak. Ismerkedjünk meg tehát a legismertebb „szerencsehozó“ szokásokkal, babonákkal és hiedelmekkel!