A magyar nyelv ápolása és megőrzése áldozatos munkát kíván a határainkon innen és túl is. Ennek megbecsülésért a Magyar Nyelvőr Alapítvány létrehozta a Nyelvőr Díjat, melynek köszönhetően megismerhetjük azokat a szakembereket, akik ezt az örömteli, és olykor talán fáradtságos küldetést a magukénak érzik.
Az Egri Borműhellyel is a borvidék fejlesztését célzó együttműködési megállapodást írt alá az Erste Bank. A pénzintézet tavaly 10 százalékkal növelte borpiaci portfólióját, miközben az agrárfinanszírozás a piaci átlagot meghaladó mértékben bővült, és a bank idén is jelentős növekedést tervez a területen.
A magyar méhészet óriási szerepet játszik a vidékfejlesztésben, a vidék népességmegtartó erejében, valamint az ökológiai egyensúly megtartásában - mondta az agrárminiszter vasárnap Gödöllőn, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) XI. kongresszusán.
Átadták a Thália Színház által rendezett, Vidéki Színházak Fesztiváljának díjait. A debreceni Csokonai Színház Három nővér című produkciója nyerte el a legjobb előadás díját, e mellett elismeréssel jutalmazta a zsűri Szina Kinga, Balogh Tamás, Mézes Violetta, Szemenyei János színművész játékát, és a Móricz Zsigmond Színház által színre vitt, A név: Carmen című előadást is.
Népszerűek a vidékfejlesztési pályázatok, az idén további kiírások várhatók - mondta Kis Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Az Újvidéki Színház Borisz Davidovics síremléke című darabja kapta a legjobb előadásért járó fődíjat a Magyar Színházak XXX. Kisvárdai Fesztiválján.
Nem vicc: sarkvidéki eredetű levegő érkezésével indul a legmelegebb hónapunk.
További fontos döntések jönnek a Vidékfejlesztési Program keretében. A tervek szerint 2018. március végéig újabb kilenc felhívás vonatkozásában mintegy 70-80 milliárd forintnyi támogatásról hirdet eredményt a Miniszterelnökség. Év végére 200 milliárd forint felett lesz a 2018-ban lekötött források mértéke.