Több mint száz helyszínen létesülhetnek nyilvános e-töltőállomások a következő években a kormány szerdán induló pályázatának köszönhetően. Az Energiaügyi Minisztérium (EM) az új lehetőséggel megduplázza az elektromobilitás térnyerését ösztönző állami támogatásokat, ezzel is gyorsítva az energiaátmenetet és a közlekedés zöldítését - jelentette be szerdán a minisztérium.
A 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégia Terv keretei között megjelent a második vidékfejlesztési pályázati felhívás, amely a mezőgazdasági biztosítások után igénybe vehető díjtámogatás feltételeit tartalmazza, folytatva a Vidékfejlesztési Programban működtetett konstrukciót - jelentette be március 20-i közleményében az Agrárminisztérium (AM).
Idén még legalább két, egyenként 5 milliárd forint keretösszegű pályázat kiírása várható a Magyar falu programban - közölte Gyopáros Alpár kormánybiztos január 25-én Nógrád községben, ahol a program keretében kialakított szolgálati lakást adott át.
A Vidékfejlesztési program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához - mondta Nagy István agrárminiszter november 17-én Bakonycsernyén, az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.
Elkészült a menetrend, a jövő év elején indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési pályázatok, csaknem 2900 milliárd forintnyi forrás áll a gazdálkodók rendelkezésére - jelentette be az agrárminiszter a Facebook-oldalán november 1-én.
Dr. Nagy István agrárminiszter, országgyűlési képviselő osztotta meg gondolatait az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület szervezésében létrejött, fiataloknak szóló fórumon, amelyen a mezőgazdaság aktuális kérdéseit vitatták meg. A rendezvény házigazdája dr. Seszták Miklós, a térség országgyűlési képviselője volt.
A magyar méhészet óriási szerepet játszik a vidékfejlesztésben, a vidék népességmegtartó erejében, valamint az ökológiai egyensúly megtartásában - mondta az agrárminiszter vasárnap Gödöllőn, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) XI. kongresszusán.
Népszerűek a vidékfejlesztési pályázatok, az idén további kiírások várhatók - mondta Kis Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.