Több sebből vérzik P. Gábor története, legalábbis a helyszíni információk szerint egy egészen más történet bontakozott ki, mint amit a balhé másik résztvevője, N. Gábor állított egy bulvárlap újságírójának.
Az egész országot megdöbbentette a 2023 márciusában napvilágra került felvétel, melyen az látható, hogy látszólag minden ok nélkül agyba-főbe vertek a biztonsági őrök embereket Nyíregyháza egyik szórakozóhelye előtt, egy téren. Az ügynek végül 11 gyanúsítottja lett, közülük négy terhelt esetében ítélet is született.
A vádirattal egyező tényállás mellett négy év börtönre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki az elmúlt évben Tunyogmatolcson szóváltásba keveredett egy helyi férfival. A terhelt és védője nem volt jelen az itélethirdetéskor.
Egyre terebélyesebb a két hete, Nyíregyháza egyik szórakozóhelyén történt brutális kimenetelű verekedés története. Az ügynek eddig 10 gyanúsítottja van. Két biztonsági őr van letartóztatásban, és az eddig ártatlan hitt édesapa bűnügyi felügyeletét is elrendelte a nyomozási bíró.
Életveszélyt okozó testi sértés miatt vettek őrizetbe egy 17 és egy 19 éves baktalórántházi fiatalt, aki három embert bántalmazott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Leveleken - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.
Hivatalosan meg nem erősített információink szerint december 22-én délelőtt egy nyíregyházi éjszakai zenés klubban, a Búza térnél két hivatásos személy, egy TEK-es és egy korábbi tűzoltó, akik civilben testépítők, testi erejükkel visszaélve leüthettek egy fiatalembert, aki azóta kómában van.
Kínában folyóba zuhant utasaival egy busz. A biztonsági kamerák felvételei szerint azért, mert a sofőr ökölharcba keveredett az egyik utassal.
A rendőrség és a táborlakók összecsapásaiban 24 rendőr és két migráns megsebesült, majd a rendőrök több mint 300 migránst őrizetbe vettek.