Hét év börtönt ajánlott a vármegyei főügyészség annak a vádlottnak, aki a vád szerint meg akarta ölni ismerősét egy macsétával. A terhelt nem ismerte be a rá rótt bűncselekményt, így a tanácsvezető bíró, Dr. Bartha Andrea tárgyalásra utalta az emberölés kísérletével vádolt terhelt ügyét.
Az Andrássy család egykori nyaralókastélya a hat éven át tartó felújítást követően, 2023. decembere óta látogatható.
Tiszalökön egy fiatal férfi a vád szerint egy középkorú, szellemileg és fizikailag is kiszolgáltatott helyzetben lévő férfit hat évig dolgoztatott egy tál ételért cserébe. De ez nem volt elég, hat éven keresztül János közmunkáért kapott fizetését is elszedte. Az ügyészség most emelt vádat.
A hónapban a megyénkben ez a harmadik olyan motorbaleset, amiben a motoros nem volt hibás. Egy figyelmetlenség itt is majdnem tragédiát okozott.
Egy kétszemélyes kenu borult fel ma délelőtt Tiszabecsnél a 742 folyamkilométer környékén a Tiszán. A férfit nagy erőkkel keresik jelenleg is.
Mintegy 30 millió forint felhasználásával egy sikeres Magyar Falu Program pályázatnak köszönhetően impozáns Tájház nyitotta meg kapuit Tiszakanyáron. Az ünnepélyes szalagvágásra szombaton került sor.
A mai Tiszatelek község egy 1954-ben alakult egyutcás település, a Rétköz árvizektől mentes egyik homokhátján. A több kilométer hosszú utat takaros házak szegélyezik, melynek hozzávetőleges közepén, egy 2019-ben átadott óvoda, majd 2024 év eleje óta egy két csoportszobás bölcsőde hirdeti a település jövőjét.
Honfoglalás kori temetőt találhattak a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Nemzeti Régészeti Intézetének munkatársai a Tisza-tó térségében végzett mikroregionális kutatóprojekt keretében - tájékoztatta az intézmény az MTI-t pénteken.