Elárvult vadmacskákat mentettek a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai, akik kedden engedtek szabadon két fiatal vadmacskát a Somogy vármegyei Zselicben.
Szerencsére vannak még olyan szigetek a világon, ahol figyelnek a természetre. Olyan helyszíneket mutatunk be, ahol ahelyett, hogy az irányítást átadták volna a tömegturizmusnak és a nagy beruházásoknak, inkább olyan intézkedéseket hoztak, amelyekkel megőrizhetik a természeti értékeket, a helyi kultúrát és a nyugalmat – ennek részeként pedig az autókat is kitiltották.
Kína a tervek szerint további európai országok, köztük Magyarország állampolgárainak is vízummentes beutazást biztosít március 14-től, "kísérleti jelleggel" - közölte Vang Ji kínai külügyminiszter csütörtökön a 14. Országos Népi Gyűlés részeként tartott sajtótájékoztatóján.
Bővült az árfigyelő, már 78 termékkategória napi árait mutatja meg a rendszer. Bekerültek a speciális étrendet követők által leggyakrabban fogyasztott termékek, továbbá a marhahús és az ásványvíz is - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI-vel január 13-án.
Vízelvezető csatornába szorult egy hód Érden, a Tétényi utcában, a víztározónál. A bajba jutott állatot az állatvédők sem tudták kimenteni, ezért kérték a katasztrófavédelem segítségét - olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság Facebook oldalán.
A Nyíregyházi Önkormányzat fenntartásában lévő úgynevezett Albérlők háza egyik szobájában keletkezett tűz délelőtt. A tüzet a demecseri önkéntes tűzoltó egyesület vezetője, Enyedi Zoltán vette észre. Azonnal tette azt, amire felesküdött. Életet mentett.
A hazai háttércsapat május 25-én reggel értesült róla, hogy Szilárd körülbelül 8780 méteren, a Hillary-lépcső aljában van. Az őt észlelő csapat elmondta: ruházata alapján egyértelműen beazonosítható volt.
A Nyíregyházi Törvényszék felmentette a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének vádja alól B.R. vádlottat. A bizonyítási eljárás alapján ugyanis kétséget kizáróan nem nyert bizonyítottságot, hogy a bűncselekményt a vádlott követte volna el.