Összeütközött egy kisteherautó és egy személygépkocsi a 4911-es úton, Pócspetri közelében, a 24. és a 25. kilométer között. Mindkét járműbe beszorult egy-egy ember. Őket feszítővágóval szabadítják ki a műszaki mentést végző nyírbátori és baktalórántházi hivatásos tűzoltók.
Ma reggel hét óra előtt pár perccel egy Suzuki vezetője figyelmen kívül hagyott egy stop táblát és gyakorlatilag fékezés nélkül hajtott a kereszteződésben. A busz sofőrje csak egy piros csíkot látott, így érzékeltetve a pillanatok alatt bekövetkezett tragédiát.
A rendőrség tegnap őrizetbe vette a korábbi ügye - emberölés kísérlete - miatt nem jogerősen 5 év börtönre ítélt férfit.
Halálra gázolt a vonat egy embert Vecsésnél hétfő reggel, ezért késnek a vonatok a nyíregyházi és a szegedi vonalon - közölte a Mávinform a honlapján.
Szenteste napján reggel kilenc órakor érkezett a jelzés a Katasztrófavédelemhez, hogy Nyíregyházán egy holttestet és egy korábbi, már kialudt tűz nyomait találták meg.
Halálos baleset miatt félbeszakították a 29. Veszprém-ralit, a HUMDA országos ralibajnokság idei negyedik futamát - közölték a szervezők a verseny honlapján. A versenyzők két befejezett gyorsasági szakasz alapján a bajnoki pontok harmadát kapták meg - írta az MTI.
Megdöbbentő baleset történt az elmúlt év novemberében Berkesznél, a 4-es főúton. A vétlen gépkocsi vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. Már akkor világossá vált, hogy az emberéletet követelő baleset több szabályszegés következménye. Az ügyben büntetőeljárás, és egy szabálysértési eljárás van folyamatban.
Egy Mátészalka felől közlekedő német felségjelzésű gépkocsi három román utassal frontálisan ütközött egy Finnországból érkező román hatósági jelzéssel ellátott kamionnal. A személygépkocsi 50 év körüli vezetője a helyszínen vesztette életét.