Valószínűleg elaludhatott az a román gépkocsivezető, aki Olaszországból tartott haza felé, amikor frontálisan ütközött egy román kamionnal Porcsalma belterületén.
Mást bántani nem menő címmel jelent meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új kiadványa - tudatta az NMHH kommunikációs igazgatósága az MTI-vel közleményben október 25-én.
Gyakorlatilag a vádirattal egyezően hozott ítéletet a Nyíregyházi Törvényszék bírója, dr. Sörös László. A nőt brutálisan, garázda jelleggel majdnem agyonverte a férfi csak azért, mert a nő nem viszonozta gyengéd érzelmeit vele szemben.
Mesteredző címet kapott Hüttner Csaba (kajak-kenu), Plagányi Zsolt (úszás) és Szalma László (paraatlétika), míg az Ormai László-díjat Varga Zsolt, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya vette át a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) rendezett vasárnapi ünnepségen.
Kapcsolati erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja az ügyészség azt a napkori férfit, aki az elmúlt év karácsonya óta rendszeresen bántalmazta az élettársát. Folyamatosan trágár módon szidalmazta, illetve akkor is a nő közelébe ment, amikor a bíróság távoltartást rendelt el.
Nem tervezi a visszavonulását Harrison Ford, ugyanakkor Indiana Jonest utoljára alakította új filmjében - számolt be róla a deadline.com hollywoodi hírportál alapján az MTI.
A 66 éves férfit a fürdőkádja mellett, felöltözve, félig térdelve, fejjel a vízben találta meg egy rokona. Először azt hitték, hogy baleset, de a kiérkező rendőrök egyből felismerték a bűncselekményre utaló nyomokat. A védelem sajnálatos balesettel magyarázza a történteket, azonban az orvosszakértő a mai tárgyaláson ezt egyértelműen kizárta.
A vád emberölés kísérlete. Alapesetben ez egy 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény. Amennyiben minden kétséget kizáróan bizonyítható az élet kioltásának szándéka, hosszú éveket tölthet rács mögött a nyírmadai nő. Azonban ahogy halad az ügy kibogozása, egyre több kétség merül fel az ölési szándékkal kapcsolatban.