A magyar gazdálkodók országszerte minőségi élelmiszereket termelnek, és a helyi termékek nagyobb arányú vásárlásával a fogyasztók segíthetik a vidéki termelők gyors piacra jutását, a vidéki lakosság megélhetését és a vidék megtartóerejét - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Helyi termék rendezvénysorozaton elhangzott előadások és bemutatott jó gyakorlatok alapján október 25-én az MTI-vel.
Egy Mátészalka felől közlekedő német felségjelzésű gépkocsi három román utassal frontálisan ütközött egy Finnországból érkező román hatósági jelzéssel ellátott kamionnal. A személygépkocsi 50 év körüli vezetője a helyszínen vesztette életét.
Kora reggel a tragikus
A mátészalkai rendőrök december 30-án a városban elfogtak egy 21 éves tyukodi lakost. A férfi ellen két elfogatóparancs volt érvényben.
A nyírszőlősi és a mátészalkai gyermekotthonban élő fiataloknak adott át személyre sévrezóló karácsonyi ajándékokat a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Elrendelte a letartóztatását, illetve bűnügyi felügyeletét a Nyíregyházi Járásbíróság annak a két férfinak, akik földdel és szalmával kitömött kartondobozokat adtak el cigarettaként 30 millió forintért a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán.
Pénzt reméltek, de csak 2 tábla csokoládét vittek el egy mátészalkai 65 éves férfitól. A két támadót elkapták a rendőrök.
Vasárnap, immáron harmincadik alkalommal gyűltek össze a szatmári reformátusok, hogy együtt emlékezzenek a reformációra. Az ünnepség a mátészalkai Kálvin-szobor koszorúzásával kezdődött, majd a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház épületében, az ünnepi istentiszteletet követően, átadták a Milotai Nyilas István református püspök tiszteletére alapított díjat.