PUZZLE
Bulvár hírek
#X-Faktor
#tehetségkutató verseny
#élő show
X-Faktor, avagy előadók, akik nem állnak készen
Az X-Faktor első élő adása sokak számára okozott meglepetést. A megváltozott szabályoknak köszönhetően a mentorok arról dönthettek, hogy ki érdemel szerintük széket, vagyis - az előválogató gyakorlatának megfelelően - továbbjutó helyet, de a nézők szavaztak arról, hogy kik azok, akik ezt meg is tarthatták.

Az X-Faktor tehetségkutató show-műsorában megváltoztak a szabályok. Az új szabály szerint a mentorok arról dönthetnek, hogy leültetik-e székekre a versenyzőket. Ahhoz, hogy valaki helyet foglalhasson, három igen szavazatra van szükség. A négy széket persze elfoglalni könnyebb, mint megtartani. Ha mind a négy szék foglalt és van versenyző, akit a produkciója alapján a mentorok leültetnének - persze csak képletesen, hiszen a csapattal versenyzők közül csak egy valaki tud ténylegesen helyet foglalni - a nézők szavazata dönt arról, kinek kell átadnia a helyét. Veszélyzónába kerülnek azok a versenyzők, akik nem kapnak elég szavazatot a székhez, illetve azok is, akiket felállítottak a nézői szavazatok alapján.

Az összesen tizenegy (!) versenyzőből nyolcan maradtak. Akikkel a következő élő adásban találkozhatunk a zsűri és a nézők szavazatainak köszönhetően: Tamáska Gabriella, a Stolen beat, az USNK, a Ricky and the Drunken Sailors, Szekér Gergő, Taka, Kovács Pál és Arany Tímea. Ők azok, akik még nem állnak készen, versenyről versenyre készítik fel őket mentoraik. ByeAlexnek három, Gáspár Lacinak és Puskás Petinek kettő, Radics Giginek pedig egy mentoraltja jutott tovább.

Mindannyian megérdemlik az elismerést - és a tapsot, ahogy a mentorok mutatják fentebb) Tény, hogy jót tett a műsor nézettségének az újítás, hiszen az elvárt (papírforma) szerint alakult szombati élő show-t nézték a legtöbben. Az is igaz, hogy a megváltozott szabályok miatt a műsor a nézőktől kapott hideget és meleget is egyaránt. Az X-Faktor első élő show-jában három versenyző esett ki. A nézők szavazati alapján Urbanovics Viviennek, Ölveti Lászlónak és Balog Janónak befejeződött a verseny. Ezt azonnal facebookon is tudatta mindenkivel az X-Faktor.

Szombaton este tovább folytatódik a verseny az X-Faktor 2018 második élő show-jával. Addig is hallgassák meg a versenyzők - mind a tizenegy - közös dalát: Rise (Jonas Blue ft. Jack & Jack).

Képek: rtl.hu