KÉK FÉNY
Vonattal ütközött egy kisbusz Rétközberencsnél
Ma minden bizonnyal új születésnapot jegyezhet be az a négy férfi, akiknek a kisbusza egy Záhony felől közlekedő InterCity vonattal ütközött Rétközberencsen, a vasúti átkelő mellett. A balesetet valószínűleg figyelmetlenség okozta.

A négyfős kőművesbrigád Szerencsről tartott hazafelé Tuzsérra, amikor is Rétközberencset elhagyva egy egyenes szakasznál a vasúti átkelő előtt hirtelen jobbra vette az irányt a kisbusz és több betonoszlopot kikerülve végül a síneken landolt.

A balról közeledő vonat tőlük körülbelül 100 méterre lehetett.

A kisbusz utasai villámgyorsan kiszálltak a kocsiból, úgy, hogy a gépkocsivezetőnek még segíteni is kellett, mivel fájlalta a lábát. Ahogy az utolsó ember is elhagyta a buszt, már csattant is a vonatszerelvény mozdonya, amely ekkor már vészfékezésben volt. A vasparipa lebontva a kisbusz elejét papírdarabként lökte félre az útjában lévő járművet.

Utasai elképedve nézték a becsapódást. Egy emberként eszméltek rá: újjászületek.

Bár a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják, nagy valószínűséggel a nagy köd, és így a jelentősen csökkent látótávolság nagy szerepet játszott.

Mint írtuk, a vasúti átjáró előtt jó minőségű egyenes út van. Korszerű fénysorompó és félkarú sorompók biztosítják az átjárót. Elképzelhető, hogy a kisbusz vezetője későn észlelte a piros jelzést és menekülőútként kapta jobbra a kormányt, így akarva elkerülni az ütközést. Csakhogy a nem megfelelő sebesség miatt már nem tudott megállni és így csapódhatott a vasúti sínre a gépkocsi eleje, ahol végül csak bekövetkezett az ütközés.

A kisbusz utasai annyit mondtak, hogy ők csak azt vették észre, hogy a jármű hirtelen irányt vált.

Időközben a kisbusz utasainak hozzátartozói is a helyszínre értek, arcukon öröm könnycseppjei, hisz magukhoz ölelhették a kisbusz utasait. Mindannyian életben vannak, a buszt lehet pótolni, de az emberi életet nem.

Ma ott, a rétközberencsi vasúti átjáróban négy ember őrangyala gyorsabb volt a vonatnál, az utasok holnap, bár remegő hangon, de boldog karácsonyt kívánhatnak a családtagjaiknak.

Vigyázzanak magukra az utakon, mert mindenkit hazavárnak!

A vonaton mintegy kétszázan utaztak, értük mentesítő járat érkezett.

- FrissMédia -