AKTUÁLIS
#disznóvágás
#napkor
Vissza a hagyományokhoz - a napkori böllérverseny - fotók, videó
2001-ben egy baráti társaság, Gáva János, akkori polgármester vezetésével talán a megyében elsőként, hagyományteremtő céllal kitalálta a böllérversenyt. A fesztivál – bár akkor még nem volt divatban ez a szó – az emberekről, barátságokról szólt.

Ahogy teltek az évek, és egyre jobban profitorientálttá vált a rendezvény, pont a lényege veszett el. A lelke kopott meg a majd 20 évvel ezelőtti kezdeményezésnek. Kiveszett a hagyomány és helyére egy üzleti alapon működő, végül a Napkorról is elvitt rendezvény maradt. Napkor 2018-ban valamit elvesztett, ami Napkor védjegye volt.

Sokan sokféleképp magyarázzak a dolgokat, de egy biztos: ahogy egy fesztivál egyre nagyobb és népszerűbb, pont a lényege megy a levesbe.

2018-ban Napkoron nem volt böllérverseny, viszont az igény megmaradt rá, hiszen - mint fogalmaz a település első embere, dr. Spinyhért Zsolt- „a falusi lételeme a hagyományos disznóvágás.” Ebből a megfontolásból - visszanyúlva a 2002-gyökerekhez -, ismét megrendezik ma a napkori böllérversenyt.

Pont, mint régen

Öt, jellemzően a helyi intézmények csapatai, baráti társaságok reggel 6-kor hangos nevetések közepette elevenítették fel a régmúlt disznóvágások emlékeit. Van, aki hagyományos szalmaperzselést, és van, aki a jól bevált gázos perzselést választotta. A lényeg, hogy jól érezzék magukat és a jelek szerint ebben nincs hiba.

Emberi. A szó minden értelmében: a napkori böllérverseny jelentősen növeli a település megtartóerejét, a lokálpatrióta szellemiségét, az összetartozás érzését.