INTERJÚ
#vinnai
#választás
#vinnai győző
#szabolcs 02
#Fidesz-KDNP
#fejlesztés
Vinnai Győző: folytatni fogjuk a munkahelyek teremtését
Az infrastruktúra fejlesztéséről, újabb munkahelyek teremtéséről, az eddigi eredményekről kérdeztük Vinnai Győzőt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselőjét.

Több megyei fórumon is a biztonság kérdése került előtérbe az utóbbi hónapokban. Ennyire fontosak a bevándorlással kapcsolatos kérdések az itt élőknek?

● Szerintem az egyik legfontosabb kérdés a biztonság. Hiszen ha nincs biztonság, ha az élet veszélybe kerül, a mindennapjaink kerülnek veszélybe, akkor nem lehet úgy teljesíteni sem a munka frontján, sem a családban, sem a közösségben. Európa és benne Magyarország soha nem látott kihívás előtt áll, és ez az illegális bevándorlás. Magyarország az elsők között mondta ki az uniós tagállamok közül, hogy számunkra nagyon fontos megvédeni a határainkat az illegális bevándorlóktól. De teljesen más a menekült szó, a menekült státusz elérése. 1956-ban nagyon sok honfitársunk hagyta el az országot és kapott menedékstátuszt, így tudjuk, hogy mit jelent a szolidaritás. De azt is tudjuk, hogy akik nem útlevéllel, nem legális úton jönnek be az országba, ránk törik az ajtót, azokkal szemben meg kell védenünk magunkat. Nem akarunk bevándorlóországgá válni, nem akarjuk, hogy itt, Magyarországon erőszakos cselekmények, esetleg terrorcselekmények legyenek. Mi szeretnénk eldönteni azt, hogy kivel akarunk együtt élni. Mindig is azt mondtuk, hogy ha a Közel-Keleten, Ázsiában, Afrikában vannak problémák, akkor ott a helyszínen kell a bajt orvosolni. Magyarország ezért építette fel a kerítést, tulajdonképpen védi a schengeni határt, védi Európát és védi saját határait. Ezért indítottuk el a konzultációt, ami sikeres volt. Ezért erősítettük meg a határvédelmet, amely szintén sikeres, bárki bármit is mondjon most az ellenzéki pártok közül. Még emlékszünk rá, hogy ők nem akartak kerítést építeni, és amikor már megvolt a kerítés, le akarták bontani. Ma már az ő véleményük is változik. A kereszténység, a határ védelmezése, a biztonság nekünk, magyaroknak elsődleges.

Ha a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közvéleménykutatásokat nézzük, az első a fontossági kérdésben a munkahelyteremtés. Ezzel hogy áll a választókörzete?

● Amikor találkozom az emberekkel, akár fórumokon, akár rendezvényeken, akár átadóünnepségeken, vagy más közösségi rendezvényeken, akkor valóban mindig azt említik, hogy az első a munkahelyteremtés. Hogy legyen munkánk, a munkánkból tisztességgel meg tudjunk élni, el tudjuk tartani a családunkat. 2010-ben, amikor Magyarország csőd közeli állapotban volt, magas volt a munkanélküliség, és alacsony volt a foglalkoztatási ráta. Éppen ezért az első és legfontosabb az volt, hogy ennek a megyének a társadalmi és gazdasági felzárkózása elinduljon, minél több munkahely legyen. Talán még emlékszünk arra, hogy a kormányfő bejelentette: szeretnénk majd elérni a teljes foglalkoztatottságot. Akkor voltak ellenzéki politikusok, akik mosolyogtak azon, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet szeretnénk létrehozni. De kőkemény munkával hét és fél év alatt a 750 ezer új munkahely megvan. Nagy része a versenyszférában jött létre, az elsődleges munkaerőpiacon, míg egy része a közfoglalkoztatásban. Ennek a megyének, Szabolcs-Szatmár-Beregnek és az én választókerületemnek is nagyon lényeges volt, hogy nem segélyt adtunk az embereknek, hanem a munka lehetőségét. Hogy olyan hátrányos helyzetű térségben, ahol kevés volt az elsődleges munkahely vagy éppen a képzettség hiánya miatt nem tudtak elhelyezkedni az emberek, bekapcsolódhattak a közfoglalkoztatási programba. A választókerületemben mintegy 5 ezer ember vesz részt a közfoglalkoztatásban. De örömmel mondhatom, hogy egyre többen dolgoznak a versenyszférában, akár mezőgazdaságról, akár kereskedelemről, akár iparról, élelmiszeriparról, járműiparról van szó. Ami azt jelenti, hogy az elmúlt években sikerült a munkanélküliséget, ami országosan 12% volt, 4% alá csökkenteni. Ebben a választókerületben pedig, ahol átlagosan 20%-os volt Tiszavasvári és Ibrány térségében, 7-8%-ra esett vissza. Ez óriási előrelépés. Annál is inkább, mert a közlekedési infrastruktúra is fejlődött. Több út is megújult, például a Nyíregyházát nyugatra elkerülő út két szakaszát is sikerült az elmúlt években átadni, és most egy újabb szakasz indítása kezdődik meg. De több településen is sikerült korszerűsíteni az utat.

Sok fejlesztési forrás érkezik a régióba. Ezt az ön választókerületének polgárai miként tudják hasznosítani, miként érzik majd a saját bőrükön ennek az előnyét?

● Ehhez a választókerülethez, Szabolcs 2-es számú választókerületéhez három járás települései tartoznak: a tiszavasvárié, az ibrányié és a nyíregyházi járás egy részéé. Itt alapvetően a területi operatív programból tudtak pályázni az önkormányzatok az elmúlt időszak uniós forrásai közül a vidékfejlesztési program pályázatai mellett. De az látható, hogy a települések, az önkormányzatok alapvetően az infrastruktúra javítására adtak be pályázatot, illetve az iskolák felújítására, óvodák építésére, bővítésére. Több iskola megújult energetikai szempontból. Nagyon sikeres volt az a program, amely az orvosi rendelők felújítását elindította már az előző ciklusban. Most 2014-től is beadtak pályázatokat újabb településeken az orvosi rendelők, a védőnői hálózat fejlesztésére, vagy éppen fogorvosi rendelők kialakítására. Lehet látni, hogy az egészségügyi, szociális fejlesztések, idősotthon korszerűsítése, bővítése, szociális otthonok megújítása is nagyon jól halad előre. Még két program áll előttünk, és akkor a választókerületben teljes lesz a szennyvízhálózat kiépítése. Az új uniós programok között gazdaságfejlesztési programokat is beadhattak az önkormányzatok agrárlogisztikai központok kialakítására, mintafarmok kialakítására. Természetesen az uniós pályázatnak az is része, amikor a gazdálkodók pályáznak. Így több olyan pályázatról is beszámolhatok, amely telephelyfejlesztést valósított meg, illetve termék piacra juttatást próbálta elérni. A munkahelyvédelmi akcióprogramnak nagyon nagy szerepe van a választókerületben. Ennek keretében a versenyszférában dolgozók, magyar vállalkozók, magyar és nem magyar cégek támogatott munkahelyeket kapnak: bér- és járulékkedvezményeket, ha bővítik a termelést és növelik a munkahelyek számát. Például a Lego Nyíregyháza környékén, vagy a Continental, ha a nagyobbakat nézem, vagy a Hungarochemicals a közepes vállalkozások közül, akárcsak az egyéni és kisvállalkozók, akik az elmúlt években jelentős számban teremtettek munkahelyet.

A munkahely teremtése mellett az is fontos, hogy megfelelő szakembereket tudjunk képezni és az oktatásunk színvonala magas szintű legyen. Mi a helyzet most az ön választókerületében az iskolákkal, a szakképzéssel?

● A szakképzési centrum Nyíregyházán alakult meg és aválasztókerület iskolái, a nyíregyházi iskolák, illetve a Tiszavasváriban és Tiszalökön található szakképzési iskolák, szakközépiskolák, szakgimnáziumok újultak meg. Emellettátalakult a képzési struktúra is, hiszen több olyan hiányszakmát oktatnak ezek az iskolák, melyet érdemes megtanulni. Mondjuk az építőiparban burkoló, kőműves, festő, ács és egyéb szakmák képzésére is van lehetőség Nyíregyházán, Tiszavasváriban és Tiszalökön. Nagyon lényeges, hogy mivel már lassan munkaerőhiány lép fel, legyen képzett munkaerő, mert a munkaerőpiac a képzett munkaerőt keresi. Ez legyen rugalmas, legyen a második szakma megszerzése is ingyenes. Ezt az új szakképzési törvény garantálja. Erőteljes a duális képzés, a gyakorlati képzés, a cégeknél a külső gyakorlati képzőhelyek bevonása és az ösztöndíjak is. Hiszen akik ide jelentkeznek, azok családjának nem mindegy, hogy már a képzési idő alatt milyen ösztöndíjat kapnak. Szerintem elindult egy folyamat, nem vagyunk még a végén. De egyre inkább azt lehet látni, hogy a képzett munkaerőre szüksége van a piacnak.

Mi az, amin még tovább kellene dolgozni vagy amin változtatni kellene az elkövetkező időszakban?

● Mindenképpen folytatni kell a munkahelyteremtést, cél az is, hogy a közfoglalkoztatásból képzettség révén átkerüljenek az emberek a versenyszférába. Javítani kell a közlekedési infrastruktúrát, ami azt jelenti, hogy fel kell újítani utakat, új külterületi utakat kell építeni. Erre most több sikeres pályázat is lehetőséget ad. Például Nyírtelek és Nyírszőlős között, Gávavencsellő és a 38-as főút között, vagy éppen Tiszalökön, Balsán. Ilyen külterületi útfejlesztés fog kezdődni. Nagy probléma a választókerületben, de itt is sikerült már egyet előre lépni, hogy a belterületi önkormányzati kezelésben lévő utakat, a településen lévő utakat is minél többet aszfaltozni kell, fel kell újítani. És van még egy nagy program, ami most fog elindulni és a választókerületnek fontos - a turisztikai program. Hiszen ez Ibránytól Tiszadobig, Nyíregyházától Rakamazig terjed. A turisztikai fejlesztések mind a Tisza-parton, mind Nyíregyházán és más településeken, például a szabolcsi Földvár környékén egyre több vendéget vonzanak ebbe a térségbe és ez jó az itt élő emberek számára is.

Mi az, amit ön leginkább kedvel, túl a munkáján és túl mindazon, amit a képviselői körzetében élőkért tesz?

● Nagyon szeretem a találkozókat az emberekkel, mert valódi közösségi ember vagyok. Több mint két évtizedig tanítottam a Nyíregyházi Főiskolán, újabban Nyíregyházi Egyetemen. Civil szervezetet vezettem, a Nyíregyházi Népfőiskola Egyesületet, amely felnőttképzéssel, a felnőtt korban való tanulással foglalkozott. Sokféle embert megismertem így. Kedvelem a közösségi rendezvényeket, beszélgetéseket, ahol megismerhetem az embereket és meg is érthetem, hogy mi foglalkoztatja őket, milyen elképzeléseik vannak a jövőről. Szeretem a sportot, a mozgást, az egészségtudatos életmódot. Magam is sportoltam általános iskolában, a gimnáziumban, az egyetemen is. A sportot is igazi közösségszervező erőnek tartom. Hiszem, hogy Magyarországot, benne Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, csak közösen sikerülhet jobbá tenni az emberekkel együtt. Én ezt a közösségi élményt hoztam a családi házból, ahol arra neveltek, hogy hittel, lelkesedéssel, szorgalommal és tisztességgel képviseljem az embereket.