AKTUÁLIS
#Világ- és Európa bajnok
#Aqua Cinema
#Kisvárda
Világ- és Európa bajnokok küzdöttek Kisvárdán - fotók, videó
Kiderül, hogy ki a strand legerősebb embere. Szombaton az izmoké, no, meg a súlyoké volt a főszerep az első Fekvenyomó- és felhúzó Kupa kisvárdai fordulóján, amire több mint 100 versenyző nevezett. A mezőnyben minden korosztály megtalálható, így vagy egy tucat kategóriában lehetett nevezni. A legnagyobb emelést - felhúzás - a Kiss-team versenyzője, Kecskés Dávid teljesítette 350 kilogrammal.

Fekveemelésben a legnagyobb súlyt, 220 kilóáramot Kővári Mihály érte el. A nőknél Kosztin Flóra fekvenyomásban 110 kilogrammot ért el, míg lehúzásban Szlávik Anna 110 kilogrammot emelt el a talajtól.

A nemrég megnyitott kisvárdai Aqua Cinema területén rendezték meg az első kisvárdai, a szériában immáron az ötödik fekvenyomó-és felhúzó kupát. Az esemény a strand első ilyen rendezvénye volt. Kisvárdán a tucatnyi variáció közül a legáltalánosabb versenyszámban, az egyenes (vízszintes) padon végzett gyakorlatokat végezték a versenyzők, de a bírók értékelték a felhúzásban induló versenyzőket is. A mintegy 35 fokos trópusi forróságban izmok feszültek neki, hogy megmozgassák az olykor több száz kilogrammos súlyzókat. A fekvenyomó-padon nők és férfiak testüket nem kímélve emberfeletti teljesítményeket produkáltak. A szombati megmérettetésre az ország egész területéről érkeztek versenyzők, jellemzően a családtagok kíséretében, akik, míg párjuk emelt, csobbanhattak a hűsítő vízben.


A versenyre, amelynek során a hanyatt fekvő versenyző a kezében tartott súlyt a mellkasáig leengedi, majd onnan felfelé kinyomja - több százan voltak kíváncsiak. Matuk Péter szervező avatott be minket eme sport lényegébe, mint mondta, a felsőtest, főleg a mellizom fejlesztésének egyik legfontosabb gyakorlata a fekvenyomás. Több sportágban a sportolók a felkészülésük során erőnövelés céljából alkalmazzák. A fekvenyomás az erőemelés sport egyik fogása.

A tucatnyi variáció közül a legáltalánosabb versenyszámban, az egyenes (vízszintes) padon végzett gyakorlatokat értékelték a bírák.

NévEgyesületNemFekvenyomás / Felhúzás?SúlykategóriaKorcsoportTeljesített súlyKategóriaHELYEZÉS
Jákob RomolaEgyéni indulóNőiFekvenyomás70 Kg alattJunior47,5FNY - Női / Junior / 70 Kg alatt1
Hollóné Ruba MónikaEgyéni indulóNőiFekvenyomás70 Kg alattMasters155FNY - Női / Masters1 / 70 Kg alatt1
Evelley ZitaSzalka Erőemelő EgyesületNőiFekvenyomás80 Kg alattMasters150FNY - Női / Masters1 / 80 Kg alatt1
Szlávik AnnaGruber’s GymNőiFekvenyomás80 Kg felettMasters175FNY - Női / Masters1 / 80 Kg felett1
Kosztin FlóraEgyéni indulóNőiFekvenyomás70 Kg alattMasters3105FNY - Női / Masters3 / 70 Kg alatt1
Jákob RomolaEgyéni indulóNőiFelhúzás70 Kg alattJunior117,5FH - Női / Junior / 70 Kg alatt1
Beri DominikaSzalka Erőemelő EgyesületNőiFelhúzás70 Kg alattJunior110FH - Női / Junior / 70 Kg alatt2
Halász BernadettEgyéni indulóNőiFelhúzás80 Kg alattJunior100FH - Női / Junior / 80 Kg alatt1
Evelley ZitaSzalka Erőemelő EgyesületNőiFelhúzás80 Kg alattMasters1110FH - Női / Masters1 / 80 Kg alatt1
Szlávik AnnaGruber’s GymNőiFelhúzás80 Kg felettMasters1130FH - Női / Masters1 / 80 Kg felett1
ifj. Holló TamásEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg alattIfi135FNY - Férfi / Ifi / 100 kg alatt1
Lóczi TamásEgyéni indulóFérfiFekvenyomás70 kg alattIfi85FNY - Férfi / Ifi / 70 kg alatt1
Balázs DánielKemecsei SEFérfiFekvenyomás70 kg alattIfi80FNY - Férfi / Ifi / 70 kg alatt2
Balogh MarcellEgyéni indulóFérfiFekvenyomás70 kg alattIfi65FNY - Férfi / Ifi / 70 kg alatt3
Tarcsa ErvinBB.Body BuilderFérfiFekvenyomás80 kg alattIfi142,5FNY - Férfi / Ifi / 80 kg alatt1
Lakatos CsabaEgyéni indulóFérfiFekvenyomás80 kg alattIfi110FNY - Férfi / Ifi / 80 kg alatt2
Juhász MátéL.M.A Fitness KisvárdaFérfiFekvenyomás90 kg alattIfi180FNY - Férfi / Ifi / 90 kg alatt1
Lakatos PatrikBihari SEFérfiFekvenyomás90 kg alattIfi112,5FNY - Férfi / Ifi / 90 kg alatt2
Haga NorbertEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg alattJunior175FNY - Férfi / Junior / 100 kg alatt1
Rapos GergőSzalka Erőemelő EgyesületFérfiFekvenyomás100 kg alattJunior160FNY - Férfi / Junior / 100 kg alatt2
László GergelyEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg felettJunior165FNY - Férfi / Junior / 100 kg felett1
Medvés ÁdámEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg felettJunior152,5FNY - Férfi / Junior / 100 kg felett2
Orbán Dezső PéterVasgyúró-GymFérfiFekvenyomás60 kg alattJunior110FNY - Férfi / Junior / 60 kg alatt1
Hódos Péter LeventeEgyéni indulóFérfiFekvenyomás80 kg alattJunior85FNY - Férfi / Junior / 80 kg alatt1
Ignéczi ÁrpádEgyéni indulóFérfiFekvenyomás90 kg alattJunior175FNY - Férfi / Junior / 90 kg alatt1
Kiss JózsefEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg alattMasters1165FNY - Férfi / Masters1 / 100 kg alatt1
Tótik ImreEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg alattMasters1170FNY - Férfi / Masters1 / 100 kg alatt2
Sebők AndrásEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg felettMasters1210FNY - Férfi / Masters1 / 100 kg felett1
Haga IstvánEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg felettMasters1190FNY - Férfi / Masters1 / 100 kg felett2
Fórián îstvánEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg felettMasters1165FNY - Férfi / Masters1 / 100 kg felett3
Holló TamásEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg felettMasters1140FNY - Férfi / Masters1 / 100 kg felett4
Dorogi IstvánEgyéni indulóFérfiFekvenyomás60 kg alattMasters1115FNY - Férfi / Masters1 / 60 kg alatt1
Ferku TamásEgyéni indulóFérfiFekvenyomás70 kg alattMasters190FNY - Férfi / Masters1 / 70 kg alatt1
Tóth RóbertKETFérfiFekvenyomás90 kg alattMasters1137,5FNY - Férfi / Masters1 / 90 kg alatt1
Mohácsi ZsoltEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg alattMasters2165FNY - Férfi / Masters2 / 100 kg alatt1
Rácz LajosEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg felettMasters2177,5FNY - Férfi / Masters2 / 100 kg felett1
Varga TiborGruber’s GymFérfiFekvenyomás100 kg felettMasters2150FNY - Férfi / Masters2 / 100 kg felett2
Takács ZoltánEgyéni indulóFérfiFekvenyomás80 kg alattMasters2130FNY - Férfi / Masters2 / 80 kg alatt1
Sipos TibotSzalka Erőemelő EgyesületFérfiFekvenyomás90 kg alattMasters2130FNY - Férfi / Masters2 / 90 kg alatt1
Tóth IstvánKemecsei SEFérfiFekvenyomás60 kg alattMasters3112,5FNY - Férfi / Masters3 / 60 kg alatt1
Szabó GáborEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg alattOpen160FNY - Férfi / Open / 100 kg alatt1
Kővári MihályEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg felettOpen220FNY - Férfi / Open / 100 kg felett1
Bulyáki Károly RóbertEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg felettOpen200FNY - Férfi / Open / 100 kg felett2
Jakab FerencEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg felettOpen180FNY - Férfi / Open / 100 kg felett3
Barancsi DávidEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg felettOpen180FNY - Férfi / Open / 100 kg felett4
Kocsis GáborTifit SCFérfiFekvenyomás100 kg felettOpen155FNY - Férfi / Open / 100 kg felett5
Onda GáborEgyéni indulóFérfiFekvenyomás100 kg felettOpen140FNY - Férfi / Open / 100 kg felett6
Takács JózsefEgyéni indulóFérfiFekvenyomás60 kg alattOpen95FNY - Férfi / Open / 60 kg alatt1
Békési ViktorEgyéni indulóFérfiFekvenyomás70 kg alattOpen120FNY - Férfi / Open / 70 kg alatt1
Ferku TamásEgyéni indulóFérfiFekvenyomás70 kg alattOpen90FNY - Férfi / Open / 70 kg alatt2
Csikós GáborHangony GymFérfiFekvenyomás80 kg alattOpen125FNY - Férfi / Open / 80 kg alatt1
Ignéczi ÁrpádEgyéni indulóFérfiFekvenyomás90 kg alattOpen175FNY - Férfi / Open / 90 kg alatt1
Remsei IstvánSzalka Erőemelő EgyesületFérfiFekvenyomás90 kg alattOpen150FNY - Férfi / Open / 90 kg alatt2
Kovács JózsefEgyéni indulóFérfiFekvenyomás90 kg alattOpen140FNY - Férfi / Open / 90 kg alatt3
Tóth RóbertKETFérfiFekvenyomás90 kg alattOpen137,5FNY - Férfi / Open / 90 kg alatt4
Balogh GáborEgyéni indulóFérfiFekvenyomás90 kg alattOpen130FNY - Férfi / Open / 90 kg alatt5
Németh GergelyEgyéni indulóFérfiFelhúzás100 kg alattIfi240FH - Férfi / Ifi / 100 kg alatt1
Pósán ZalánEgyéni indulóFérfiFelhúzás100 kg alattIfi165FH - Férfi / Ifi / 100 kg alatt2
Varjú SándorBihari SEFérfiFelhúzás100 kg felettIfi210FH - Férfi / Ifi / 100 kg felett1
Balogh MarcellEgyéni indulóFérfiFelhúzás70 kg alattIfi130FH - Férfi / Ifi / 70 kg alatt1
Vacsy ViktorSzalka Erőemelő EgyesületFérfiFelhúzás80 kg alattIfi190FH - Férfi / Ifi / 80 kg alatt1
Juhász MátéL.M.A Fitness KisvárdaFérfiFelhúzás90 kg alattIfi250FH - Férfi / Ifi / 90 kg alatt1
Rapos GergőSzalka Erőemelő EgyesületFérfiFelhúzás100 kg alattJunior250FH - Férfi / Junior / 100 kg alatt1
László GergelyEgyéni indulóFérfiFelhúzás100 kg felettJunior220FH - Férfi / Junior / 100 kg felett1
Gyökér RichárdEgyéni indulóFérfiFelhúzás80 kg alattJunior200FH - Férfi / Junior / 80 kg alatt1
Hódos Péter LeventeEgyéni indulóFérfiFelhúzás80 kg alattJunior150FH - Férfi / Junior / 80 kg alatt2
Ignéczi ÁrpádEgyéni indulóFérfiFelhúzás90 kg alattJunior300FH - Férfi / Junior / 90 kg alatt1
Oláh LajosKiss TeamFérfiFelhúzás100 kg alattMasters1245FH - Férfi / Masters1 / 100 kg alatt1
Varga IstvánHq4 powerlifting seFérfiFelhúzás80 kg alattMasters1190FH - Férfi / Masters1 / 80 kg alatt1
Tóth RóbertKETFérfiFelhúzás90 kg alattMasters1202,5FH - Férfi / Masters1 / 90 kg alatt1
Varga TiborGruber’s GymFérfiFelhúzás100 kg felettMasters2200FH - Férfi / Masters2 / 100 kg felett1
Antal OttóGrúbers gymFérfiFelhúzás60 kg alattMasters2150FH - Férfi / Masters2 / 60 kg alatt1
Sipos TibotSzalka Erőemelő EgyesületFérfiFelhúzás90 kg alattMasters2150FH - Férfi / Masters2 / 90 kg alatt1
Szabó GáborEgyéni indulóFérfiFelhúzás100 kg alattOpen217,5FH - Férfi / Open / 100 kg alatt1
Kecskés DávidKISS TeamFérfiFelhúzás100 kg felettOpen350FH - Férfi / Open / 100 kg felett1
Kövesdi TamásKiss TeamFérfiFelhúzás100 kg felettOpen330FH - Férfi / Open / 100 kg felett2
Kocsis GáborTifit SCFérfiFelhúzás100 kg felettOpen230FH - Férfi / Open / 100 kg felett3
Onda GáborEgyéni indulóFérfiFelhúzás100 kg felettOpen220FH - Férfi / Open / 100 kg felett4
Kassa SzabolcsEgyéni indulóFérfiFelhúzás70 kg alattOpen225FH - Férfi / Open / 70 kg alatt1
Békési ViktorEgyéni indulóFérfiFelhúzás70 kg alattOpen160FH - Férfi / Open / 70 kg alatt2
Csikós GáborHangony GymFérfiFelhúzás80 kg alattOpen240FH - Férfi / Open / 80 kg alatt1
Balogh ValterEgyéni indulóFérfiFelhúzás80 kg alattOpen240FH - Férfi / Open / 80 kg alatt2
Ignéczi ÁrpádEgyéni indulóFérfiFelhúzás90 kg alattOpen300FH - Férfi / Open / 90 kg alatt1
Szász RóbertBihari seFérfiFelhúzás90 kg alattOpen240FH - Férfi / Open / 90 kg alatt2
Kovács JózsefEgyéni indulóFérfiFelhúzás90 kg alattOpen240FH - Férfi / Open / 90 kg alatt3
Tóth RóbertKETFérfiFelhúzás90 kg alattOpen202,5FH - Férfi / Open / 90 kg alatt4
Kerékgyártó RajmundEgyéni indulóFérfiFelhúzás90 kg alattOpen160FH - Férfi / Open / 90 kg alatt5