KÉK FÉNY
Vigasztalhatatlan a nagyari Kozák család
Május 31-én felfoghatatlan dráma zajlott le egy nagyari családi ház hátsó szobájában. A rendőrség példás gyorsasággal fejezte be az ügy vizsgálatát és ma a megyei főügyészség vádat is emelt a családjára rárontó férfival szemben. A gyilkosság áldozata egy 34 éves édesanya, aki a bejárati ajtó kulcsával a kezében halt szörnyű halált.

2015 óta külön éltek, ennek ellenére – vagy pont ezért -, a férfi folyamatosan zaklatta volt szerelmét. Nem értette meg, hogy Klári már nem szereti. A fiatal, vidám, az életet szerető édesanya új kapcsolatában teljesedett ki. Vágyott a szeretetre, és vágyott arra, hogy ő is tiszta szívből szerethessen. Klári meleg, családcentrikus közegben nőtt fel. Szülei dolgosak, édesapja soha nem bántotta volna meg a feleségét – ha esetleg így lett volna, inkább félrevonult és magába nézett. Klári az új kapcsolatában találta meg azt harmóniát, amit a szüleinél tapasztalt. Robival már az esküvőt tervezgették, amikor Klári búcsú nélkül itt hagyta a földi létet. Nem az ő döntése volt, hanem egy erőszakos férfié, aki öt éven keresztül megkeserítette vérszerinti lányának és volt élettársának életét.

Bogit, aki november 5-én töltötte be a 15. életévét, apja soha nem fogadta el, áradt belőle a gyűlölet. A család soha nem kapott választ a miért. A gyűlölet akkor öltött testet, amikor a szakítást követően a nyílt utcán támadt a féltékeny férfi a családjára. A nőt és az akkor kilencéves Bogit súlyosan bántalmazta. Tragédia csak azért nem történt, mert a rokonok lefogták a magából teljesen kivetkőzött férfit. Az ügy bíróságon kötött ki, ahol felfüggesztett börtönt kapott. Ez járt le 2020 decemberében, majd rá öt hónapra, bestiális kegyetlenséggel végzett volt szerelmével.

A sokat tapasztalt helyszínelők is ledöbbentek a bűntény helyszínén. Gyakorlatilag mindent vér borított. Az áldozatot 92 szúrt, vágott, hasított sérülés érte.

A 14 éves lány az édesanyja sikoltozásra ébredt fel, és azonnal hívta a szomszéd utcában lakó nagyszülőket. Csaba, a nagypapa ért oda elsőként, de ekkorra már Bogi kimentette a két „testvérét”, akiket édesanyja nevelt nevelőszülőként. A 14 éves lány lélekjelenlétét mindvégig megtartva édesanyja segítségére sietett egy késsel, amit a konyhában vett magához. Ezt meglátta a vádlott, aki elvette gyermekétől a kést, majd a kislányt ököllel úgy megütötte, hogy az a földre esett. Az ütés olyan erős volt, hogy a 14 éves kislány fogából a tömés kiesett. Ezt követően a lányától elvett késsel szurkálta tovább a földön fekvő nőt, aki a helyszínen életét vesztette.

Önvédelem volt - állítja a vádlott: „Klári támadt rám”. Csakhogy ezt semmilyen nyomozati adat nem támasztja alá. Klári hajnal egykor csöngetésre ébred, kulccsal kinyitja bejárati ajtót, majd a volt élettársa elkezdi ütlegelni. A nő a hátsó szobába menekül, ahol 92 alkalommal súlyt le gyilkos eszköz. Klári a bejárati ajtókulccsal a kezében halt meg. Nem késsel, hiszen a kést közös gyermekük veszi elő, hogy megvédje az édesanyját.

A lány a bejárati ajtót nem tudta kinyitni, ezért az ablakon keresztül kimászott, az időközben odaérkező nagyszülei már várták. A sértett édesapja szintén az ablakon át bejutott a lakásba, és azt látta, hogy a vádlott a késsel többször hasba szúrja magát. Felelősségre vonta, mire ő a késsel az apósát is kétszer megvágta a homlokán. Az eseményeknek az vetett véget, hogy két rokon a családi ház bejárati ajtaját betörte és kimenekítette a sértettet.

Csabát, amikor bejutott a szobába, a látvány sokkolta. Gyakorlatilag leblokkolt. Ha nem jön a két ismerős, akkor „most a lányom mellett feküdnék a temetőben” - mondja.

A bestiális gyilkosság óta eltelt fél év minden perce gyötrelem a Kozák családnak. Klári édesanyja vigasztalhatatlan, naponta kétszer megy a temetőbe – már csak Bogi tarja benne az életet. Őt útra kell indítani, fel kell nevelni.

A család tőlünk tudta meg, hogy vádemelésig jutott az ügy, az ügyész életfogytig tartó fegyházbüntetést kér a vádlottra. Ez nem hozza vissza a lányunkat, de talán a tettes lelkiismerete, bűntudata felébred. Annak viszont nem örülnek, hogy az életfogytiglan valójában nem tényleges, hisz az ügyészi indítvány szerint 27 év múlva felülvizsgálható. 60 évesen akár szabadulhat is. Én akkor már valószínűleg nem élek – mondja a megtört édesanya, de Bogikámat nagyon féltem.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, továbbá életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. A vádiratban a megyei főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélje a vádlottat.


- FrissMédia -