Úgy tudjuk, hogy az anyukája nem akart vele veszekedni, ezért engedte meg neki, hogy a kádhoz elektromos elosztót vigyen és a telefonját töltse fürdés közben. A 13 éves kislány magára zárta a fürdőszoba ajtaját és elkezdett fürdeni, miközben valakivel videóhívásban volt.
Csakhogy a telefontöltő a kád szélére helyezett hosszabbítóba volt bedugva és eddig ismeretlen okok miatt az a vízzel teli kádba esett. A 12 éves kislány bal könyökén jutott be az áram és a lábán keresztül záródott az áramkör. Testének jelentős része megégett, leállt a légzése.
Úgy tudjuk, hogy az édesanyja annyit vett észre, hogy elment az áram. Pánikszerűen hívta a mentőket, akik hosszas küzdelem után, közel 10 perces újraélesztési protokollt követően stabilizálni tudták a gyermeklány állapotát, majd a nyíregyházi kórházba szállították, ahol előkészítették a kislányt a szállításra.
Stabilizálást követően az összeégett lányt a miskolci égési centrumba szállították mentőhelikopterrel, állapota jelenleg is válságos.
Az édesanya két gyermekét egyedül nevelte, miután nem régen elváltak a férjével. A kisebbik lány a baleset napján az édesapjával volt.
A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.