NAGYVILÁG
Belföld
#üzletek
#bezárnak
#szigorítás
Vegyesen fogadják az emberek a kormány intézkedéseit
A kormány újabb intézkedésiből sok részlet csak a holnapi közlönyből tudható meg, de ami biztos, március 22-ig gyakorlatilag az összes nem élelmiszert forgalmazó bolt lehúzza a rolót. Az országosan 35 boltot üzemeltető kisvárdai FirstPhone tulajdonosát is váratlanul érte a döntés.

Ma pont egy éve jelentette be Orbán Viktor, hogy két koronavírusos beteget találtak Magyarországon. Azóta életünk szerves részévé vált az új koronavírus. Eddig két hullámot tudhatunk magunk mögött, a harmadikat - ami egyesek szerint durván felülmúlja az első kettőt, - most éljük. A számok brutálisan magasak, Európa egyetlen egy olyan országa hazánk, ahol a reprodukciós ráta veszélyesen magas.

A mai kormánydöntések értelmében hétfőtől több tízezer bolt, szolgáltató, vállalkozás áll le teljesen. Többek közt bezárnak a plázák, így bennük az üzletek is.

A bolttulajdonosok elkeseredettek, hisz eddig is jelentős veszteségeket kellett elkönyvelniük az elmaradó vásárlók miatt, de azért nyitva voltak és volt bevétel. Azonban a két hét teljes leállás padlóra küldhet sok boltot, vállalkozást, ha nincs tartalékuk. Márpedig a mögöttünk lévő egy év sokak tartalékát felemésztette.

Sokan az online térben kezdték meg az útkeresés, hisz' ott csak az adathalász levelek, no meg a digitális károkozók terjednek.

Szilvási Tibort, a FirstPhone tulajdonosát váratlanul érintette a boltbezárás. Neki országosan 35 boltot kell bezárnia hétfőtől. 2020-ban a járvány kitörése óta közel 40 százalékos forgalomkiesést kellett elkönyvelnie, úgy, hogy a online térben is jelen vannak. Kérdés, hogy a jellemzően bérleményekben, plázákban lévő üzletek bérbeadói mennyire lesznek toleránsak és hajlandók-e például a bérleti díjak mérséklésére. Hisz' nulla bevételből elég nehéz költséget fizetni.

Hasonló problémával szembesülhet hazánk legnagyobb használt ruha kereskedője, a Háda Kft., ami szintén plázákban bérel üzleteket. Neki a 2020-as adat szerint, csak a boltok bérlésére havi szinten 800 ezer forintba kerül.

A fiatal generáció tudatosan egyre jobban fordul az online vásárlási tér felé, de ahogy mondják, az nem pótolja a nézelődést, a fizikai megélést egy-egy kiválasztott ruhával, cipővel.

Vidékén kezdődik a mezőgazdasági munka, lemosópermetezés, talajművelés, ültetés, kérdés még, hogy például a kertészeti árudák, faiskolák, gazdaboltok nyitva lehetnek-e.

Addig is van három napunk, a boltok még nyitva lesznek, ahol garantálható a hatalmas tumultus...