PUZZLE
Életmód
Vajon hol éri meg pénztárcáknak egy lakás bérlése? Budapesten vagy Kisvárdán?
A legtöbb hazai városban 2020 márciusától csökkent az érdeklődés a kiadó lakások iránt, ami a bérleti díjakban is nagymértékben meglátszódott. Az árzuhanás a koronavírus miatt bevezetett intézkedések hatására következett be. Azonban idén a pandémia harmadik hullámának végével a legtöbb korlátozó rendeletet feloldották. Ennek hatására ismételtek megnövekedett a kereslet a kiadásra kínált lakások iránt, persze minden városban más a helyzet, Budapesten még mindig magasabbak az árak, mint Kisvárdán.

Az ingatlennet.hu legfrissebb elemzéséből pedig megtudhatjuk, hogy hazánk egyes városaiban, milyen mértékű volt az elmúlt időszakban az áremelkedés. Az albérleti díjakban még mindig töretlen vezető Budapest Magyarország legnagyobb népességű városában, tavasz óta, ahogy az eladásra kínált ingatlanok négyzetméter árai folyamatosan növekedtek, úgy exponenciálisan a lakások bérleti díjai is tartották ezt a fajta tendenciát. Így a nyár közepén átlagosan mintegy 3240 forintért lehetett négyzetméterenként kibérelni egy lakóingatlant Budapesten.

A negyedik hullám hatására nem kezdtek csökkenni az árak, sőt inkább a drágulás volt jellemző az ősz kezdetére. Budapesten idén szeptember átlagosan 3350 ezer Ft/m 2 egy lakás havi bérleti díja. Június óta a vizsgált városok közül növekedtek a kiadó lakások átlagos négyzetméter árai Debrecenben és Kisvárdán is. Ezen vidéki városokban Budapesthez hasonlóan az idei esztendő tavaszának a végével kezdtek el emelkedni a kiadásra kínált ingatlanok négyzetméter árai, de azért merően nem hasonlítható Budapest áraihoz.

2021 harmadik negyedév végi adatai szerint Kisvárdán 1670 Ft/m 2 , Debrecenben pedig 2627 Ft/m 2 volt a lakások havi átlag bérleti díja. Ezzel ellentétben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyén idén július óta esni kezdtek az árak. Melynek következtében 2021 kilencedik hónapjában Nyíregyházán átlagosan mintegy 1843 Ft/m 2 lehetett bérbe venni egy lakást. Zsebbe nyúlósak az albérletárak Pécsen és Győrben is. Megkezdődött a 2021/2022 tanév, ami az egyetemisták albérlet keresési dömpingjének is az időszaka.

Hazánk néhány népszerű egyetemi városában, az elmúlt 12 hónapos időszak alatt a kisebb hullámzások következtében is, az idei évet a drágulás jellemezte. A vizsgált városok közül olyan megyeszékhelyeken, mint Pécs és Győr, drágábban lehetett bérbe venni egy ingatlant a tavalyi évhez képest. Ezekben a városokban átlagosan négyzetméterenként mintegy 100-400 forinttal mutatkoztak magasabbnak az albérletárak 2020 szeptemberéhez képest 2021 szeptemberében.

Győrben 2204 forintról 2603 forintra ugrottak az átlagos négyzetméter árak, Pécsen pedig 2109 forintról 2434 forintra. Veszprémben a bérbe vehető lakások árai tavaly szeptembertől kezdődően egészen áprilisig kisebb nagyobb mértékben emelkedtek majd csökkentek. Azonban egy hirtelen áremelkedés következett be az idei év második negyedévétől egészen a hatodik hónapig. Ezen a néhány hónap alatt négyzetméterenként átlagosan mintegy 700 forinttal lettek magasabbak a bérleti díjak. Kisebb méretű áresés után 2021 szeptemberének a kezdetével átlagosan 2370 Ft/m 2 -es árakkal találkozhattak a leendő bérlők.

A napfény városában, Szegeden az albérletpiaci árak nem emelkedtek túlságosan, a 12 hónapos időszakot leginkább a stagnálás jellemezte. Ahogy a tavalyi év kilencedik hónapjában, úgy idén is átlagosan 2100 forintos áron lehetett bérbe venni egy lakást. Nincs megállás az ingatlanpiacon, tovább drágulnak az ingatlanok Magyarországon - ahogy a világszinten is - a koronavírus első hulláma jelentősen megtépázta az ingatlanpiacot. Viszont a második és harmadik hullám már nem okozott ilyen mély sebeket a gazdaság ezen szegmensében. Sőt a negyedik hullám kezdetével a Budapesti lakáspiaci árindex két éves csúcsra emelkedett.

A használt lakóingatlanok árai egy év alatt 3-4%-ot, az újépítésű lakások pedig 7-8%-ot növekedtek. A szakértők két harmada, még további áremelkedésekre számít az elkövetkezendő időszakokban. Így, aki ingatlan befektetésen gondolkodik, annak nem éri meg előreláthatóan várni az áresésekre.