A szertartáson több százan gyűltek össze, hogy leróják kegyeletüket a falu köztiszteletben álló zenésze előtt. Ahogy a koporsót a sírhelyhez kísérték, hegedűszó marta a gyászolók szívét – pontosan olyan dallamok, amilyeneket Papó is oly sokszor csalt ki a hangszeréből a helyi lakodalmakban és ünnepségeken.

A lelkész beszédében felidézte a szépkorú kalandos, munkával teli életútját:

„J. Lajos 1937-ben született Barabásban, és már kisgyermek kora óta a munka töltötte be az életét. Hét testvérével nevelkedett, majd 1956-ban feleségül vette élete párját, Virát, akivel 15 közös gyermekük született. Bár a sors három gyermeküket korán elszólította, Papó mindvégig a kitartásra és a munka szeretetére nevelte a családot. A zene szeretete tette igazán boldoggá, a hegedűjével varázsolni tudott.”

Papó hatalmas űrt hagyott maga után: 12 élő gyermeke, valamint több mint 100 unokája, dédunokája és ükunokája gyászolja.

Élő emlék Bogi alkarján: Örökre a bőrébe véste imádott nagyapját

A temetés legmegrázóbb emberi pillanata Papó kedvenc unokájához, Bogihoz kapcsolódott. A Németországból hazasietett fiatal lány, aki mindvégig bízott nagyapja felépülésében, képtelen feldolgozni a hirtelen veszteséget. Hogy Papó emléke és szeretete örökké vele maradjon, az alkarjára tetováltatta tisztelt nagyapja arcképét és a halálának pontos dátumát.

A családtagok elmondása szerint Bogi és Papó között különleges, elszakíthatatlan kötelék volt, az idős muzsikus mindig úgy hivatkozott a lányra, mint élete legfontosabb fényére. Ez a tetoválás mostantól az örök hűség és a mementó szimbóluma Nagydoboson.

Sokkoló szavak a szószékről: A gyilkos unokának is üzent a lelkész

A református szertartás drámai csúcspontja az volt, amikor a lelkész a gyászoló családtagok – gyermekek, menyek és vejek – hosszas felsorolása után váratlanul és megalkuvást nem tűrő hangon magát az elkövetőt is megszólította.

A lelkész a Tízparancsolat igéire, az idősek tiszteletére és a békés, összetűzésektől mentes életre hívta fel a figyelmet, majd a szószékről az alábbi megrázó szavakkal búcsúztatta el Papót a saját gyilkosától:

„...és búcsúzzék tőle a végén az is, aki elvette az életét.”

A koporsó mellett ekkor elfojtott zokogás és döbbenet hullámzott végig. A falu imádott Papója tragikus körülmények között, szerettei köréből lett kiszakítva, de a nagydobosiak ígérik: emlékét és a hegedűjéből áradó szeretetet a szívükben örökké megőrzik.