AKTUÁLIS
​Utolsó emberig az Asszony-hegyen
Nem az a fontos, milyen gyorsan futsz, sőt az sem, hogy milyen kecsesen. A lényeg a kitartás, hogy talpon maradj, és bármilyen lassan is, de haladj előre - írják magukról a Kisvárda környéki futók. Szombaton kiderül, hogy ki a legkitartóbb futó a térségben.

Pénteken a térség országgyűlési képviselőjének, Seszták Miklósnak a jelzésére rajtolt el "Az utolsó emberig" elnevezésű futóverseny. Szerencsére a kisvárdai Asszony-hegyen nem a mexikói drogkartell elől kell menekülni, mint az azonos címen futó francia akció thrillerben. Futni azonban itt is kell, de szerencsére nem az életért, hanem hogy kiderüljön szombatra: ki a legkitartóbb futó a mintegy 30 versenyző közül.

A versenyzőknek óránként kell teljesíteni a kicsivel több, mint öt kilométeres távot. Minden óra elején startol el a mezőny, fokozatosan csökkenő létszámmal, hiszen egy idő után sokan kidölnek és feladják a versenyt. Az Asszony-hegy sajátosságga, hogy a kijelölt útvonalon jelentős, 130 méteres a szintemelkedés. A versenykiírás szerint, mindenkiek az egy órából fennmaradó idő áll rendelkezésére a pihenésre. Ezután újabb kör indul. Aki nem halad át minden óra első percében a rajtvonalon, annak véget ér a verseny.


A verseny győztese az a versenyző, aki a megadott útvonalon, külső segítség igénybe vétele nélkül a legtöbb befejezett kört teljesíti a pályán. Amennyiben két, vagy több versenyző ugyanannyi befejezett kört teljesít, abban az esetben a futópályán töltött, befejezett körök nettó idejét összeadják, és a kevesebb időt futó versenyző kap jobb helyezést. Minden legalább 8 kört (maraton) teljesítő férfi és legalább 4 kört (félmaraton) teljesítő nő egyedi befutóérmet kap. Az abszolút női és férfi győztesek kvalifikálja magát a jövő évi "One Way Ticket Run" ultrafutó versenyre abban az esetben, ha a férfi győztes legalább egy maratont, a női győztes pedig legalább egy félmaratont teljesít.


Videónkban a fiatal feltörekvő lemezlovas, Zombor Szabolcs segítségével - aki egy-egy kört 30 perc környékén teljesített - olvasóink is "végigfuthatják" a távot egy közel 10 perces videó segítségével.