KÖZÉRDEKŰ
Ünnepélyesen átadták Nagyhalász új bölcsődéjét
Nagyhalászban ma ünnepélyes keretek között adták át a város új, három csoportszobás mini bölcsődéjét, amely az Európai Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz, valamint a magyar kormány társfinanszírozásával valósult meg, több mint 535 millió forint vissza nem térítendő támogatásból.

beruházás a „Bölcsődei nevelés fejlesztése Nagyhalászban” projekt keretében jött létre, és 36 kisgyermek számára teremt modern, biztonságos és szeretetteljes környezetet.

A projekt nemcsak az épület megvalósítását, hanem a szükséges bútorok, játékok, fejlesztőeszközök beszerzését is tartalmazta. Az új bölcsőde energiahatékony, környezetbarát módon üzemel, levegő-víz hőszivattyúval és napelemes rendszerrel. Az intézmény teljes körűen akadálymentesített, és kilenc új munkahelyet is teremt a településen.


„Mutatni kell, hogyan fejlődünk és hogyan törődünk a jövővel”

Az átadó ünnepségen Orosz Károly polgármester arról beszélt, hogy a fejlesztés része annak a városfejlesztési stratégiának, amelyet a képviselő-testület a 2019–2024-es ciklusban fogadott el. Mint mondta:

„Azt szerettük volna, hogy ezt a szép épületet mindenki lássa, hogy látszódjon, hogyan fejlődünk, és hogyan törődünk a jövővel. Nagyon fontos számunkra, hisz itt, a legfiatalabbak életében kezdődhet el a 21. századi közösségi élet gyakorlása.”

A polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik a beruházás sikeréért dolgoztak, külön kiemelve Dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselőt, aki végig támogatta a projekt megvalósulását.

„Köszönöm az Európai Uniónak és a magyar kormánynak a támogatást, és mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez az álom valóra váljon” – tette hozzá Orosz Károly.

A családok támogatása, a vidék megtartó ereje

Az eseményen Dudás István kabinetvezető képviselte az országgyűlési képviselőt, aki hivatali elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni. Dudás István stábunknak nyilatkozva hangsúlyozta: a jelenlegi kormány szociálpolitikájának egyik legfontosabb célja, hogy a családokat támogassa, különösen a kisgyermekes szülőket.

„A bölcsődék építése nemcsak a gyermekek és a családok életét könnyíti meg, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy a kisvárosok és falvak megtartsák a fiatalokat, és erősödjön a helyi közösség” – mondta.

Áldással és megszenteléssel zárult az átadó

Az új intézményt a történelmi egyházak képviselői is megáldották és megszentelték, ezzel is jelképezve, hogy a közösség minden tagja szívügyének tekinti a legkisebbek jövőjét.

A bölcsődéseket már a múlt héten beköltöztették az új épületbe, így mostantól 21. századi körülmények között, szeretetteljes és inspiráló környezetben kezdhetik meg mindennapjaikat.