AKTUÁLIS
#IKSZ
#Dudás István
Ülésezett az IKSZ országos elnöksége
A napokban tartotta Budapesten az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a kétévente esedékes tisztújító küldöttgyűlését.

Az ország minden részéről érkező, a helyi szervezeteket képviselő, közel 120 küldött megválasztotta az új elnökséget. Nacsa Lőrinc az IKSZ eddigi elnöke újabb két évre kapott bizalmat a tagságtól. Beszédében kiemelte, hogy számtalan közösségi és politikai program erősítette meg a szervezetet az elmúlt időszakban. Elmondta, hogy a fiatalok legnagyobb feladata és felelőssége, hogy a most folyó ideológiai harcban helyt álljon és Európa megújulásában aktív szerepet vállaljon.

A kisvárdai Dudás István (a fotón balról a harmadik) ismét bizalmat kapott az IKSZ országos alelnöki pozíciójára, így a Kisvárdán és térségében élő fiatalok továbbra is számíthatnak támogatására.

A küldöttgyűlésen felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök üdvözlő, elismerő és bátorító szavait. Felszólaltak a partnerszervezetek képviselői és Kubatov Gábor, a FIDESZ alelnöke is, aki az elmúlt 7 év eredményeiről és az elkövetkező kampány feladatairól beszélt.

Elmondta, hogy a közösen elért eredményeket védeni kell, hiszen ellenfeleink bármelyik oldalról elvtelenül és gátlástalanul képesek megtámadni az ország érdekeit és értékeit.

- Friss Média -

forrás: IKSZ
Fotó: Horváth Péter