INTERJÚ
#hármas ikrek
#Kisvárda
#Kristóf
#Zsombor
#Boglárka
#interjú
Újra együtt a kisvárdai hármasikrek - interjú az édesanyával, aki felfedi titkolt érzéseit - 1. rész
Kristóf, Zsombor és Boglárka szüleinek minden álma legalább két gyermek volt, akik akkor is számíthatnak egymásra, ha szüleik már nem lesznek. Hatalmas csoda, hogy nem kettővel, hanem három gyermekkel lettek megáldva. Egyszerre, hiszen Anettnek és Bélának hármas ikrei születtek. Interjúnkban az édesanya azokat az érzéseit fedi fel, melyekről eddig nem mesélt senkinek.

Az anyukának másfél év próbálkozás után sikerült teherbe esnie. Elmondása alapján a lehető leghamarabb szerettek volna gyermeket, türelmetlenségük miatt nem vártak arra, hogy természetes úton menjen végbe a fogantatás, ezért vállalkoztak a lombik programra, mely sikeres is lett. Anett március 12-én feküdt be a kórházba és több, mint egy hónappal később, április 18-án születtek meg a gyerekek.

Az első hazatéréskor nem volt teljes a boldogság, hiszen csak Kristóf és Zsombor mehettek haza a szülőkkel, Boglárkának a kórházban kellett maradnia még több, mint másfél hónapot. Ez az időszak nagyon megterhelő volt, hiszen belegondolni abba, hogy egy édesanyának van három gyermeke, akik közül kettőről bár gondoskodhat, a harmadikat más öltözteti, más eteti, más rendezi, más fogja az ölében. A legnehezebb viszont mégsem ez az időszak volt, hanem amikor kiderült, hogy Boglárka egy súlyos fertőzést kapott. Szörnyű lehetett az a véget nem érőnek tűnő éjszaka, melyre a doktor azt mondta, az fog mindent eldönteni, és benne volt az is, hogy Boglárka nem marad a családdal. Szerencsére nem így történt, a kislány megerősödött a kórházban, és hazatérhetett testvéreihez és szüleihez.

A szobájukban úgy alszanak, ahogyan az anyaméhben is voltak: Boglárka és Zsombor ágya egyben van, Kristóf ágya pedig mellettük, de külön helyezkedik el.

Nézze meg a családdal készült interjúnk első részét:


Az interjú folytatása hamarosan következik...