Kántorjánosi egyik szélső utcájáról indult el a személygépkocsi, akinek a vezetője feltehetőleg figyelmetlenség miatt behajtott a védett
Az ütközés erejétől a vétkes gépkocsi a szántóföldre sodródott, azonban a gépkocsi jellegénél fogva gyakorlatilag a vezetőoldali rész megsemmisült. A gépkocsi 36 éves férfi vezetője az élettel összeegyezhetetlen sérüléseket szenvedett és gyakorlatilag a becsapódás pillanatában meghalt.
Úgy tudjuk, hogy két utas a elhagyta a helyszínt, őket a rendőrök megkeresték és intézkedtek a kórházba szállításról. A szabályosan közlekedő gépkocsivezetőt is kórházba szállították, könnyű sérüléssel. Egyébként a védett útszakaszon a megengedett legnagyobb sebesség 90 kilométer/óra, ugyanis a település végét jelző tábla után következett be a baleset.
A térségben ez a baleset volt ebben az évben a negyedik halálos kimenetelű. Elmondható, hogy mindegyik tragédia a figyelmetlenség miatt következett be, jellemzően elsőbbségadás
A katasztrófavédelem