Nem maradt utózöngék nélkül a Kisvárda legutóbbi bajnoki mérkőzése: a csapat Nyíregyházán a hosszabbításban kapott góllal szenvedett 2–1-es vereséget, a találkozót követően pedig fegyelmi eljárás is indult Oláh Bálint ellen. A Kisvárda vezetőedzője, Supka Attila szerint a történtekből le kell vonni a tanulságokat, ugyanakkor a figyelem már a vasárnapi, DVSC elleni hazai mérkőzésre irányul.
– A kései gólról mindenképpen kellett beszélnünk, pontosabban arról, hogyan lehet az ilyesmit elkerülni a folytatásban. Ha már sikerült kiegyenlíteni Nyíregyházán, akkor minimum az egy pontot illett volna megtartanunk – fogalmazott Supka Attila.
A szakember kiemelte, hogy a második félidő elején nehéz helyzetben volt csapata, ám a cserék után javult a Kisvárda játéka, és a hajrában akár a fordításra is lett volna esély. A döntő pillanatban azonban nem sikerült megakadályozni az ellenfél akcióját.
Oláh Bálint ügyében egyelőre a fegyelmi eljárás eredményére várnak. Supka Attila elmondta, elsőre nem tűnt súlyosnak az ütközés, később azonban kiderült, hogy a Nyíregyháza játékosa, Tarcsi Róbert komoly sérülést szenvedett.
A vasárnapi mérkőzésen változások is várhatók a Kisvárda összeállításában.
– Az biztos, hogy lesz változás a csapatban, annak függvényében is, milyen játék vezethet eredményre a Debrecen ellen. Bízunk benne, hogy a váltások és a gyakorlások is meghozták a remélt eredményt – mondta a vezetőedző.
Supka Attila többször is személyesen figyelte a DVSC játékát, így a kisvárdai szakmai stáb alaposan feltérképezhette a vasárnapi ellenfelet. A debreceniek számára ráadásul ez az első olyan hét a nemzetközi kupaszereplésük befejezése után, amikor kizárólag a bajnoki feladatokra koncentrálhatnak.
– Minden mérkőzés más, és nyilván az ellenfélnek minden fellépésre megvolt a terve. Nem sokban különbözött a két fronton pályára küldött csapat összetétele, de segítséget jelent, hogy többször is láttuk őket személyesen. Minden azon múlik, mennyire tudunk alkalmazkodni az ellenfélhez, és mennyire tudjuk megvalósítani a saját elképzeléseinket. Ha igen, akkor nyert ügyünk lehet, ha nem, akkor nehéz pillanatokat élhetünk át – tette hozzá Supka Attila.
A Kisvárda–DVSC mérkőzést vasárnap 17.30-tól rendezik a Várkerti Stadionban, az OTP Bank Liga 5. fordulójában.
Fotó: kisvardafc.hu