KÖZÉRDEKŰ
Pályázatok
Új pályázati lehetőségek a Pajtától a Palotáig
A pajtatulajdonosok számára hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket is ismertették a Pajtától a Palotáig című konferencián a budapesti Hagyományok Házában.

Pajtától a Palotáig - a kultúrafogyasztás új színterei címmel kedden és szerdán tartották a Pajtakult projekt és a Magyar Fesztivál Szövetség első közös szakmai konferenciáját, amelynek fő kérdésköre az épített örökség és a kultúra kapcsolata, valamint fesztiválok és kulturális események helyszínei voltak - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

A konferencián Sándor Cecília, a Magyar Kultúráért Alapítvány elnöki kabinetfőnök-helyettese ismertette az alapítvány munkáját, valamint közzétette, hogy az alapítvány 700 millió forintos keretet fog a pajtahálózat építésére és működésére fordítani. Egy részét a kommunikációra és a pajták számára elérhető ingyenes tartalomszolgáltatási rendszerre, egy másik részét turnékra fordítják, az összeg nagyobbik része pedig az NKA Magyar Géniusz ideiglenes kollégiumán keresztül lesz megpályázható.

Minimum három részből álló programsorozattal lehet pályázni, amelynek tárgya lehet népművészet, a zene számos műfaja, irodalom, iparművészet, gasztronómia, építészet. A támogatási összeg projektenként 10 millió forint lehet, amelyet vissza nem térítendő támogatásként biztosítanak. A pontos kiírás a következő hetekben várható, az NKA weboldalán lesz elérhető.

A konferencia résztvevői megismerhették a Pajtakult projekt komplex értékmentő és értékteremtő munkáját. A szeptember óta mintegy 100 pajtát összefogó projekt összefüggéseiben gondolkodik a Magyarországon és a teljes Kárpát-medence területén lévő pajtaépületek közösségi és kulturális hasznosításáról.

A zenei szakemberek, művészek, építészek, kommunikációs szakértők által életre hívott Pajtakult összefogja azokat a törekvéseket és szintetizálja azokat a tapasztalatokat, amelyek a témában az elmúlt években egymástól függetlenül, különböző helyszíneken elindultak.

A résztvevők beszélgetéseket hallgathattak Horváth László, a Pajtakult kulturális igazgatója és Borsa Kata, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke meghívására többek között Káel Csabával, a Müpa vezérigazgatójával, Kelemen Lászlóval, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnökével, a Magyar Kultúráért Alapítvány kurátorával, Márta Istvánnal, a Magyar Fesztiválszövetség tiszteletbeli elnökével, valamint olyan, már jól működő pajták és fesztiválok létre hozóival is, mint Szarvas József színművész, Kovács Norbert Cimbi táncos és Csúri Ákos, a Kőfeszt igazgatója.

Pajtatulajdonosként a Kokas Katalin - Kelemen Barnabás hegedűművész és az Albitz Ágnes építész - Tárkány Kovács Bálint cimbalomművész házaspár a pajták sokszínű felhasználásról folytatott beszélgetést.

Az erdélyi csűrök építészetéről adott elő Esztány Győző, a pajtaépítészet nemzetközi példáit pedig Tóth Zoltán építész mutatta be. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa regionális pajtaprogramjáról Nagy Krisztián és Weyer Balázs beszélt.

A Magyar Fesztiválszövetség kerekasztalának vendége volt Batta András, a Magyar Zene Háza igazgatója, valamint Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója, a szakrális tér mint fesztiválhelyszín tematikát pedig Dejcsics Konrád bencés szerzetes, a pannonhalmi Arcus Temporum fesztivál igazgatója és Gryllus Dániel (a Fatemplom Magyarföld képviseletében) tárgyalta.

A konferencia másnapján a fesztiválszövetség rendes közgyűlése mellett az erdélyi csűrprogramról és a Pajtakult magyarországi pajtapéldáiról is szó volt.

- MTI -