A fejlesztéseknek köszönhetően, a mintegy 300 férőhelyes parkoló újabb 106 gépkocsi parkolását oldotta meg. A 2520 négyzetméteren elterülő parkolóban négy mozgáskorlátozott állás is helyet kapott. A bővítésre azért volt szükség, mert a kórház egyre nagyobb létszámban lát el betegeket, ebből adódóan a gépkocsiforgalom is jelentősen megnövekedett. Ez a beruházás az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK ) vissza nem térítendő támogatásból és a kórház saját forrásából valósult meg.
Hegyi Henrik, a Felső-Szabolcsi Kórház főigazgatója elmondta, hogy a minőségi betegellátás, a betegek és munkatársak komfortérzetének javítása érdekében a kórház vezetése folyamatos fejlesztéseket hajt végre az intézményben. A betegellátás fejlesztésén túl, nagyon fontosnak tartják azt is, hogy az intézmény dolgozóinak megfelelő körülményeket teremtsenek.
Ennek szellemében döntött a vezetés egy 200 négyzetméteres épületszárny megépítésről, amit hamarosan az Informatikai és a Controlling osztály munkatársai vehetnek birtokba. A főigazgató az épülettel kapcsolatban megjegyezte, hogy az új szárny egy átjáró folyosóval kapcsolódik a központi épülethez, és lapos tetővel készült, mely tetőteraszként és zöldtetőként kerül hasznosításra.
A fejlesztések sorát, az a mintegy 20 négyzetméteres, a sürgősségi osztályhoz integrált detoxikáló követi, ami az alkoholmérgezéssel, gyógyszer- és kábítószer túladagolással bekerült betegek biztonságos, a sürgősségi osztályba integrálva, de attól elszeparált ápolását tesz lehetővé – mondta a főigazgató.
Leleszi Tibor (Fidesz-KDNP) Kisvárda polgármestere az átadó ünnepségen úgy fogalmazott, hogy a fejlesztések mind azt mutatják, hogy a kórház vezetése betegközpontú. Hangsúlyozta, a folyamatos minőségi megújulás útjára lépve kimagasló sikereket ért el a Felső-Szabolcsi Kórház.
Dr. Seszták Miklós (Fidesz-KDNP) kormánybiztos, a térség országgyűlési képviselője, a kórházi fejlesztésekről szólva azt mondta, hogy ezek egy "hosszú fejlesztés apró, de fontos részletei. Az itt dolgozóknak azt kívánom, hogy mindig legyen hivatástudatuk, mindig érezzék: amit csinálnak az nagyon fontos."
Új mentőautó Kisvárdán
Országosan 254 új mentőautó áll szolgálatba 2019-2020-ban. A mostani beszerzések egy 2010-ben kezdődött program részét képezik, amelynek során, mintegy ezer új mentőautót állítanak a mentők szolgálatába. Ezzel a beszerzéssel a gépjárművek átlagos életkora öt évre csökken.
A mai naptól a Felső-Szabolcsi Kórház ellátási területén egy úgynevezett "B" kategóriás, négykerék-meghajtású mentő-esetkocsiként áll szolgálatba. Ezzel összesen négy darab mentőegységgel rendelkezik a kisvárdai térség 26 települése, ahol csak a tavalyi évben, közel 6 ezer esethez kaptak riasztást, közel 200 ezer kilométer megtételével.
A Kisvárdán szolgálatba állított mentőgépjármű felszereltségében több újdonság megtalálható. Ilyen például az automata váltó, több megkülönböztető jelzés a kocsin, tolatókamera és multimédia egység, új hordágy, táskatartó, fiókos szekrény, kerekesszék és tartalék oxigénpalack.
Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója a mai átadóünnepségen elmondta, hogy az új beszerzés első példánya a ma átadott mentőautó. Ebben az évben 160 új mentőautó beszerzése, több mint hárommilliárd forint értékben.
Országosan 254 új mentőautó áll szolgálatba 2019-2020-ban. A mostani beszerzések egy 2010-ben kezdődött program részét képezik, amelynek során mintegy ezer új mentőautót állítanak a mentők szolgálatába. Ezzel a beszerzéssel a gépjárművek átlagos életkora öt évre csökken.
Az Országos Mentőszolgálat mentőegységei tavaly közel 1,2 millió esetet láttak el, a mentőautók pedig több mint negyvenmillió kilométert futottak. Az esetek között több mint harmincezer közvetlen életmentés és közel kétezer sikeres újraélesztés is szerepelt.
A program részeként, nemcsak a mentőautók lesznek újak, hanem a bennük lévő mentési eszközök is, amelyek a kor technikai tudásának legmagasabb színvonalát képviselik és megfelelő számban rendelkezésre állnak. 1,6 milliárd forint kormányzati támogatással 2500 új mentéstechnikai eszköz, például defibrillátor, lélegeztetőgép beszerzésére nyílik lehetőség.