KÖZÉRDEKŰ
Pályázatok
#otthon melege
#pályázatok
ÚJ FELTÉTELEKKEL INDULNAK AZ OTTHON MELEGE PROGRAM PÁLYÁZATAI
Július negyedikétől lehet ismét jelentkezni az Otthon melege program hűtőgép- és fagyasztócsere-pályázataira; a feltételek több ponton változtak - mondta Szabó Zsolt.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára kifejtette: régiónként lehet pályázni, először az Észak-Alföldről; a legalább tízszázalékos energiamegtakarítást biztosító eszközök árának felét lehet elnyerni, a támogatás felső határa 45 ezer forint.

Az államtitkár újdonságként említette, hogy a nagycsaládosok és a nyugdíjasok a többieknél két nappal korábban pályázhatnak, hozzátéve, hogy a pályázat félmilliárd forintos forráskeretét túljelentkezés esetén - mint az előző fordulóban is - megemelik.

-MTI -