PUZZLE
Bulvár hírek
#ufó
#Írország
Ufók az ír partoknál
Az ír légiközlekedési hatóság már vizsgálja, hogy mik lehettek azok az erős fények és nem azonosított repülő objektumok (ufók), melyeket a pilóták észleltek a sziget délnyugati partjainál.

Az egész november 9-én, helyi idő szerint reggel 6 óra 40-kor kezdődött. A British Airways egyik pilótája azt kérdezte a shannoni légiirányítóktól, hogy nincs-e hadgyakorlatot a környéken. Mert látott valamit, ami iszonyúan gyorsan mozgott. A torony közölte, hogy semmilyen gyakorlatot nem tartanak arrafelé.

A pilótanő, aki a kanadai Montrealból hozta a gépet a Heathrow-ra, azt mondja, nagyon éles fényt látott, a tárgy a gép bal oldalán jelent meg, aztán iszonyúan gyorsan eltűnt észak felé. Fogalma nem volt róla, hogy mi ez, de nem tűnt úgy, mintha össze akarna ütközni velük.

A Virgin egyik pilótája is hasonló élményekről számolt be. Szerinte egy meteor lehetett a tettes, vagy valami más anyag lépett be a Föld légkörébe. "Több tárgy mozgott egyazon pályán és nagyon fényesek voltak." A pilóta két, nagyon gyorsan elenyésző erős fényt látott a jobbján.

Egy harmadik pilóta is tapasztalta a jelenséget, ő arról beszélt, hogy asztronómiai gyorsasággal repültek ezek a dolgok, úgy 3 Mach tempóval - ami a hangsebesség kétszerese.

A shannoni reptér addig nem nyilatkozik az ügyben, amíg az Ír Légiforgalmi Hatóság vizsgálata nem zárul le.