AKTUÁLIS
Tuzséri tragédia - Tifani nélkül semmit sem ér az életem
Mécsesek a tragédia helyszínén, fekete zászló a 10 éves kislány iskolájának bejáratánál és rengeteg kérdés, amire a kislány édesanyja, Éva nem kap választ.

A baleset körülményeit időrendbe helyezve, látható, hogy mennyi mindennek kellett egy időben bekövetkeznie, hogy a tragédia megtörténjen. Tifani édesanyja, Éva egyedül nevelte két leánygyermekét. Rendkívül szerény körülmények között teltek mindennapjaik. A kisebbik lány 10 éves volt, míg testvére 13.

"Mama, ma az iskolában Mikulás buli lesz, hamarabb végzünk, már délben kiengednek minket!" És ezzel elkezdődött a megszokott rutin a csepp lány életében. Különleges nap volt az, hiszen a buli jól sikerült, de dél helyett már 11 óra környékén elengedték a gyermekeket. Normál esetben a kislány egyenesen haza vette volna az útját, mint mindig. Azonban a végzetes napon ellentétes irányba indultak el. A baleset 11 óra 34 perckor következett be, az iskolától jó két kilométerre.


Soha nem ment máshová, egyenesen hazajött - mondja Éva. Azonban pénteken engedett egy baráti hívó szónak. "Ha nem jössz velem, nem leszel a barátom" - emlékszik vissza az édesanya egy másik barát szavaira. A 10 éves kislány útra kelt kis barátnőjével az ismeretlenbe. Ismeretlen, hiszen arra soha nem járt. De ment, mert nem akart barátot veszíteni.

Éva úgy tudja, hogy a lányoknak nem kellett átkelniük a főúton, hiszen a mellékutcában lakik a másik lány. Bementek, cseverésztek, majd útra keltek. A házigazda édesanyja kikíséri a két lányt, integetnek. Azonban egy hirtelen ötlet miatt, ami Tifani barátnője fejéből pattant ki, az út nem haza, hanem a veszélyes főúton át egy másik barátnőhöz vezetett volna.

Éva úgy tudja, hogy lánya nem akart arra menni - szinte félt. Soha nem járt arra. Haza akart menni biztonságot adó otthonába, ami a tragédia helyszínéről 4-5 kilométerre volt.

Körülnézett és rájött, hogy azt sem tudja, merre van, így barátnőjére hagyatkozva tovább indultak, amikoris elkezdte követni őket a közepes termetű kutya.

A 10 éves kislány, látva a derekáig érő csapzott, ápolatlan kutyát, megijedt és elkezdett hátrafelé menni a főút irányába. Az már a helyszínen derült ki, hogy a kislány hezitált, tudat alatt érezhette, hogy az út felé nem menekülhet. A kutya azonban nem tágított előle, amikor élete utolsó lépését megtette. Hátrafelé....

Éva, a kislány édesanyja a baleset idején egy telefont volt átvenni: meglepetés lett volna a csepp lánynak, aki már soha nem ér haza. Amikor kiment a helyszínre és meglátta a lányát, arra gondolt, hogy neki is meg kell halnia... az élete mit sem ér a gyermeke nélkül. Azonban a 13 éves nagylányának még szüksége van rá - villant be neki. A csepp lány elvesztése felfoghatatlan. Keresik a válaszokat, de senkit nem hibáztatnak: annyi mindennek kellett együtt állnia ahhoz, hogy ez a tragédia bekövetkezzen.

- FrissMédia -