Öt ember, öt család, öt történet – és minden alkalommal ugyanaz a tehetetlen kérdés: miért?

Az év eddigi mérlege harminc körüli halálos baleset, miközben országos szinten javuló tendenciát mutatnak a statisztikák. Nálunk viszont továbbra is minden második-harmadik héten tragédiáról kell hírt adnunk.

Az okok ismertek, mégis makacsul visszatérnek: gyorshajtás, figyelmetlenség, másodpercek, amelyekről utólag kiderül, hogy mindent eldöntöttek. De legalább ennyire aggasztó az, ami a balesetek után történik – az interneten.

Minden tragédia után megjelennek a „hozzászólók”, akik oktatnak, hibáztatnak, gúnyolódnak, mintha nem emberek, hanem számok vesztették volna életüket. Ezek a kommentek nem csupán ízléstelenek, hanem mélyen embertelenek is: ott ül a másik oldalon egy család, aki épp temetésre készül, miközben a közösségi oldalakon „bölcs” ismeretlenek osztják az észt.

A közlekedésben és az online térben is ugyanaz a morál mutatkozik: rohanás, türelmetlenség, felelőtlenség és empátiahiány.

Pedig mindkét helyen egy kicsi figyelem menthetne életeket — vagy legalább elkerülhetővé tenné az újabb sebeket, amelyeket egy-egy meggondolatlan mondat okoz.

Ha valaki nem tud együttérezni, jobb, ha inkább hallgat.

A csend sokszor többet mond, mint a legélesebb komment.