A főút Mátészalkai bevezető szakaszán eddig tisztázatlan körülmények között egy Mátészalka felől érkező személygépkocsi hirtelen áttért a menetirány szerinti ellentétes oldalra és ott frontálisan ütközött a szabályosan közlekedő gépkocsival. Az utóbbi gépkocsi középkorú női vezetője a helyszínen meghalt.
A feltehetőleg szabálytalan gépkocsiban ketten utaztak. A két huszonéves fiatal férfit súlyos életveszélyes állapotban szállították kórházba.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint, frontálisan ütközött össze két gépkocsi a 49-es főút 14-es kilométerszelvényénél, Mátészalka térségében. Az egyik járműbe beszorult két utas, akiket a mátészalkai hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítottak ki.
A két fiatal Ópályiból indult a végzetes utra, miután egy telefonhívást kaptak. A szülők elmondása szerint nem tudták, hogy a fiúk hova tartanak. A helyszínen az éjszaka még azt sem tudták biztosan, hogy a gépkocsit ki vezette. Szintén helyszíni információnk, hogy az egyébként kétes műszaki állapotú gépkocsit feltehetőleg a tulajdonos vezette.
A család úgy tudja, hogy a fiatalok nem használtak biztonsági övet.
A baleset körülményeit műszaki szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség.