A Nyíregyházi Járásbíróságon folyamatban lévő ügy másod- és harmadrendű vádlottját már jogerősen elítélte a bíró. Azonban Berkes erkölcsi kérdést csinál az ügyből. Úgy fogalmazott, hogy bár a Büntető Törvénykönyv szerint bűncselekmény az, amit tett, de az ő erkölcsi megítélésben nem az.
Az ügyész, dr. Borsodi-Buss Emese mértékes indítványában egy év börtönt és vagyonelkobzást indítványozott a terhelttel szemben. Azonban, mivel a vádlott nem mondott le a tárgyalás jogáról, a bíróságot nem köti az ügyészi indítvány.
Mivel a vádirat szerint 13 esetet lát bizonyítottnak az ügyészség, Berkes akár 4,5 évet is kaphat.
Az egykori sztár bűnügyi tudósító a rendbeliségen lát ellentmondást az ő állítása és az ügyészi vádirattal szemben. Berkes azt ecsetelte egy korábbi tárgyaláson, hogy nem, 13 hanem ettől legalább 5 esettel kevesebb az az ingatlan, amit prostitúció elősegítésére használt.
A bizonyítási eljárás megközelítőleg egy éve nem halad előre, mivel a terhelt vagy balesete miatt nem jelent meg, vagy épp újabb ügyvéd látta el a védelmét. A legutóbbi érdemi tárgyalásra novemberben került volna sor, azonban ekkor az ételfutárként dolgozó terheltet baleset érte.
A mai tárgyalásra a vádlott kérésnek megfelelően, több tanút is idézett a bíróság, jellemzően távmeghallgatás útján. Csakhogy a vádlott múlt hét pénteken megbízást adott egy budapesti ügyvédnek, aki nyomban kérte az ügy beállítását. A bíróság ezt elutasította.
Így ma bár az ülést megnyitotta a bíróság,de érdemben nem lehetett haladni, mivel Berkes Béla is úgy nyilatkozott, hogy az ügyvédje nem tudott még felkészülni, a bíróság elnapolta az ülést.