SPORT
Labdarúgás
#Érpatak
#Sportegyesület
#focimeccs
#Biri
Történelmi mérkőzés Érpatakon - fotók
Legalábbis abból a szempontból, hogy az egykor híres érpataki focipályán hét év után a haza csapatnak szurkolók zsivajától volt hangos az Érpataki Sportegyesület pályája. Bár a vendég Biri csapata az Érpatakiak hálóját hét alkalommal is megrezegtette, de a hazaiaknak is sikerült két alkalommal a hálóba találni.

Érpatakon egykor virágzó futballklub tevékenykedett ennek ellenére 2011-ben a szomszédos város, Újfehértó csapatával az utolsó mérkőzésüket vívták. Egy máig érthetetlen döntésnek köszönhetően - talán utolsó bástyaként - az akkori vezetés az Érpataki Sportegyesületet megszüntette, helyét sóval hintette be. Az indok az volt, hogy van helye máshol az évi 300 ezer forint támogatásnak. Az évek során aztán kiderült, hogy Érpatakon semmire nem volt pénz, ami a közösségi életet előre lendítette volna.

2018 tavaszán ébredt fel alakosság és lépett a tettek mezejére, rájöttek, felfogták, hogy csak közösen egy irányba húzva a szekeret lehet változást, s így eredményt elérni. Azóta a település gyökeresen megváltozott. Pezsgő közösségi és sport élet, dinamikusan fejlődő település képe fogadja az ide látogató idegent. A változás egyik mérvfőköde a mai mérkőzés volt, hisz közös akarattal az alig 1800 lelkes településnek ismét van focicsapata.

Az alig egy hónapja újra alakult egyesület túl van 4 edzőmérkőzésen és az első Megye III. összecsapáson, amit ezúttal a tavalyi bajnok Biri csapatával vívott meg. A kezdőrúgást a település polgármester asszonya, Nagy Imre Attiláné rúgta.

Dinamikus kezdést követően a hazaiak két gólt is ünnepelhettek, majd gyors kijózanodás, és már 4:2 volt a vendégek javára. Ezt követően a érpataki kapus két sérülést is elszenvedett, így a védekezés gyenge lábakon állt, aminek egyenes következménye lett a a hat gólos vereség. A végeredmény 2:8.

Egyébként a pályán jó hangulat volt sok "szakértő" drukkerrel.


- FrissMédia -