Az eseményt követően ünnepi hálaadó istentiszteletet tartottak, ahol dr. Fekete Károly püspök hirdetett igét, majd dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő is köszöntötte a gyülekezetet.

„A harangok mind zsoltárt ütnek”

A harangláb felszentelésén dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mondott áldást, aki Tornyospálca szülötteként különös meghatottsággal szólt a közösséghez.

„Ahogyan a hang elszáll a kis harang kondulásával, úgy száll vissza halálakor az ember is a teremtő Istenhez” – fogalmazott a püspök, hozzátéve:
„Harangzúgásos az egész magyar kultúra. Van, amikor tüntetés a harangszó, van, amikor emlékeztető jel, és van, amikor a lelkiismeretet borzoló hang. A harangok mind zsoltárt ütnek.”

A püspök hangsúlyozta, hogy a Lélekharang nem csupán egy új tárgy a temetőkertben, hanem a hit és az emlékezés új hangütése, amely a falu lelki arculatához tartozik:

„Mától itt a Tornyospálcai ótemetőben új hangütés lesz. A lélek apostoli harangszava fog megszólalni, és ezzel a falu jellegzetes hangjai bővülnek egy újabbal… egy serkentő hangszínnel, hogy a velünk szövetséges Isten hűségére és szeretetére hívja fel a figyelmünket.”

A Lélekharang-harangláb Bodrog László fafaragó munkája, aki az alkotásban a templom gótikus ablakait és ajtókereteit idézte meg:

„A fő inspiráló az maga a Tornyospálcai református templom volt. A mérműves ablakok és ajtókeretek adták az alapformát. Középen Krisztus-monogram, a nap és a hold jelképe, fölül a református csillag – mindezek a temetőkert régi fejfáin látható szimbólumokból épültek egységbe.”

Hála a múltért, a jelenért és a jövőért

A temetői megáldást követően a gyülekezet a Tornyospálcai Református Templomban gyűlt össze hálaadó istentiszteletre.
Az igét dr. Fekete Károly püspök hirdette, aki hazatérve szülőföldjére – mint fogalmazott – „hálát adhat Isten áldásaiért, a múltért, a jelenért és a jövőért.”

Az igehirdetés három gondolatra épült: hála a múltért, a jelenért és a jövőért.

„Amikor kimész a temetőbe, ott vannak előtted családod sírjai... Őseink hite, áldozata és munkája itt van ma is. Értük adunk hálát, mert ők emeltek templomot, öntettek harangokat, építettek iskolákat.”

A püspök külön megköszönte a gyülekezet és az állam összefogását:

„Kevés ilyen épségben megmaradt gótikus istenháza van vidékünkön, mint a mi pálcai templomunk. Hálásak vagyunk, hogy a Magyar Falu Program keretében templomunk megújulhatott – a hála is megújult a szívekben.”

Az istentisztelet egyik legmeghittebb pillanata azonban nem kis meglepetést okozott a gyülekezetnek: amikor az igehirdetés után maga Fekete Károly püspök ült az orgonához, és egy rövid darabot játszott.
A gyülekezet szinte lélegzetvisszafojtva hallgatta a megszólaló hangokat – a püspök keze alatt a langenfeldi Johanneskirche-ből származó, 2017-ben Tornyospálcára hozott orgona újra bizonyította, hogy valóban, ahogy Gárdonyi Géza írta:

„Az orgonának lelke van. Tud imádkozni, sírni és sóhajtani, örülni, remegve félni, vigasztalni és áldani.”

A mechanikus rendszerű, kétmanuálos, tízregiszteres orgona 986 sípján egyszerre szólt a múlt és a jelen: az a hang, amely a templom falai között született, most a püspök személyes játéka által vált a hála és a hazatérés dallamává.

Végül így zárta gondolatait:

„A templom falai, a harang hangja, az orgona zengése mind arról beszélnek majd: itt éltek, itt hittek, itt szolgáltak hűséges emberek.”

„Itt mindig fény van”

Az ünnepi istentisztelet végén dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő szólt a hívekhez.
Köszöntőjében humorral, de mély hittel beszélt arról, hogy nem a falak, hanem az emberek töltik meg élettel a templomot.

„Jó a templomszépülés, a lélekharang, az orgona és a tető felújítása is, de kellenek bele a hívők.”

Egy történettel illusztrálta, hogy a templom világossága a gyülekezet tagjainak hitéből fakad:

„A templomépítő azt kérte, hogy mindenki hozzon magával egy mécsest, amikor istentiszteletre jön. És mindig lesz világosság. Ezért szeretek ide jönni, mert itt mindig fény van, mindig tele a templom, mindig hittel és a Jóistenért van itt mindenki.”

Tornyospálca hitének öröksége

Tornyospálca református gyülekezete több mint ötszáz éves múltra tekint vissza: temploma a XIV–XV. század fordulóján épült, és a Felső-Szabolcs egyik legjelentősebb gótikus emléke.
A középkori templomot a történelem viharai sem tudták elnémítani: újra és újra megújult, ahogy a gyülekezet is.

A 21. században is folytatódott ez a megújulás:
– a templom külső felújítása a Magyar Falu Program támogatásával valósult meg,
– az orgona felújítása és áthelyezése a közösség zenei életének megújulását hozta,
– és most, 2025 őszén, a Lélekharang megszólalása lett a hit új szimbóluma.

A harangláb egyben a közösség szívének új dobbanása is:
ahogy Fekete Károly fogalmazott,

„Amikor megszólal, szívverés hangzik a magasban.”

A hit hangja tovább él

A tornyospálcai Lélekharang nem csupán egy új hangszín a falu életében: az emlékezés, a hála és a hit összekapcsolása.
A gótikus templom és a modern hitvallás, a fafaragó művész keze és a közösség imádsága mind egy irányba mutat: hogy Tornyospálca – múltjával és jelenével – a jövőre is Isten dicsőségére harangozzon.