KÉK FÉNY
Tömegverekedés Nyírbátorban: hét mentő volt a helyszínen
Sógorok, testvérek estek egymásnak Nyírbátorban szombat kora este. Helyi információink szerint egy család négy tagja baltával, villával támadt rá rokonaira. A mentők hét kocsit riasztottak a helyszínre. Öt sérültet szállítottak el, az egyikük súlyos, életveszélyes fejsebbel került a nyíregyházi kórházba.

Elsődleges adatok alapján a sértett a Cs. család, az elkövető a V. család volt. Megdöbbentő, hogy a Cs. család egyik férfitagját szinte napra pontosan három éve verték agyon a szomszéd utcában egy ballagási bulit követően. Bár a mostani támadók nem az akkori támadó család tagjai, de az elkövetési módszer szinte ugyanaz.

Az, hogy ki miért támadt rá a másikra, a feledés homályába vész - senki nem tudott értelmes magyarázatot adni a család háború kitörése. Azonban az elsődleges adatok alapján ténynek látszik, hogy a V. család négy tagja felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaságban lehet vétkes, ami akár emberölés kísérlete, vagy testi sértés minősített esete is lehet.

Az indulatok az utcában késő este sem csillapodtak, a sértett család információkat várt a kórházból a legsúlyosabb állapotban beszállított férfiról. Őt egyébként, úgy tudjuk, fejsérüléssel szállították el a mentők.

Egy tanú a sértett családból elmondta, hogy a V. család egyik tagja vascsővel vágta fejbe a férfit, aki ekkor menekülőre fogta a dolgot. Támadói utánaeredtek, leteperték és test szerte ütötték.

Ugyanaz a család, más az elkövető

A 2019 júniusában történt eset a bíróság által megállapított történeti tényállás szerint a következő: az elítéltek az esti órákban ásóval, kaszával, vasvillával felfegyverkezve elmentek a sértett nyírbátori lakóházához, hogy korábbi sérelmeik miatt – akár a sértett családjának életét is kioltva – elégtételt vegyenek. A kulcsra zárt bejárati ajtót erőszakkal benyomták, majd a családfőt a náluk lévő eszközökkel bántalmazták. Közben azt kiabálták, hogy „megölünk, összevagdalunk és beteszünk a temetőbe”. Ezután a több sebből vérző sértettet a szobában magára hagyták, majd a másik szobához mentek, az ajtó üvegezett részét betörték és azon keresztül megsebesítették a családfő fiát is, aki belülről támasztotta az ajtót, hogy a vádlottak ne tudjanak bejutni.

A családfő életveszélyes sérüléseket szenvedett, később meghalt.

A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást.

- FrissMédia -