KÉK FÉNY
#baleset
#terepjáró
#kisbusz
Többszörösen szerencséje volt a terepjárósnak
Kisbusz és terepjáró karambolozott a Kállósemjén és Nyírbátor közötti úton, a Pócspetri elágazásnál reggel hét óra környékén. A kisbuszban nyolcan, a terepjáróban hárman utaztak. A mentők négy könnyű sérültet szállítottak kórházba.

Eddigi adatok szerint a terepjáró szabályosan jelezte a kanyarodási szándékát, majd meg is állt a kereszteződésnél, hogy elsőbbséget biztosítson a szemből érkező kamionnak. Ekkor a szintén a Nyíregyháza felől érkező kisbusz belerohant hátulról a terepjáróba. Az ütközés erejétől a terepjáró, a becsapódástól kb. 100 méterre, az ellentétes oldali szántásban állt meg.

A terepjárós elmondta, hogy nagy szerencséjük, hogy a kamion után érkező busz időben észrevette a becsapódást, így meg tudott állni. Ha nem tud megállni, akkor telibe kapja a terepjárót, ami magatehetetlenül sodródott az úton.

A kis busz utasai ukrán vendégmunkások, bérelték a járművet.

Hasonló szituációban történt a baleset a négyesen, több mint egy éve, ott hárman a helyszínen szörnyethaltak. Annyi a különbség, hogy ott kamion rohant a kisbuszba, majd a szemközti sávból érkező kamion is telibe kapta a kisbuszt.

- FrissMédia -