AKTUÁLIS
Több, mint lelkész - Papp Krisztián kapta az idei Civil Díjat
Immáron harmadik alkalommal adták át a megyei Civil Díjat. Ebben az évben megyénkből Papp Krisztián Sándor, a nyírtéti református közösségi alapítvány kuratóriumi elnöke ma vette át az elismerést a megyében végzett civil tevékenységéért.

"Anyai ágon dédnagyapám és a nagyapám öccse is református lelkész volt, én pedig nagyon korán elhívást kaptam Istentől. Már a gimnáziumba ezzel a szándékkal érkeztem, érettségi után pedig a Debreceni Refomátus Hittudományi Egyetemre iratkoztam be. Végül 2001-ben tettem le a lelkészképesítő vizsgámat - vallja magáról Papp Krisztián lelkész.


A díjat a a Hierotheosz Egyesület operatív igazgatója, Kiss András, valamint dr. Seszták Miklós adták át.