NAGYVILÁG
Külföld
​Több mint kétszáz belgrádi iskolában volt bombariadó
Több mint kétszáz belgrádi iskolában volt bombariadó szerda reggel, a tanítást elhalasztották, a rendőrség átvizsgálja az épületeket - közölte az oktatásügyi minisztérium.

Az utóbbi hónapokban több mint ezer bejelentés érkezett robbanószerkezetekről, eddig minden fenyegetés hamisnak bizonyult. Korábban iskolákat, kormányzati épületeket, hidakat és idegenforgalmi látványosságokat fenyegettek meg, szerdán első esetben egy óvodába is érkezett riasztás. Az általános és középiskolákban a szerdai napon távoktatás keretében vehetnek részt a diákok az órákon, az óvoda ki sem nyitott. A mostani eset azért különbözik az előzőektől, mert a fenyegetés küldője azt állította levelében, hogy elkövetett három gyilkosságot, valamint azt írta: "nincs már semmim, de fegyverem van".

Néhány héttel ezelőtt is több mint száz iskolába érkezett fenyegetés, akkor a rendőrség nem talált robbanószerkezetet egyik épületben sem. Aleksandar Vulin belügyminiszter május közepén egy televíziós interjúban arról beszélt: a hamis riasztások célja, hogy Szerbiát nyomás alatt tartsák. Azt akarják elérni, hogy Szerbia "ne dönthessen önállóan, hanem nyomás alatt és félelemből hozzon döntést", és vezessen be szankciókat Oroszország ellen. Mint mondta, minden fenyegetés azzal kezdődik, hogy "amiért nem szankcionáltátok Oroszországot, ezt meg ezt tesszük majd veletek". A szerdai fenyegető levélben nem esett szó Oroszországról.

A szerb belügyminisztérium az utóbbi néhány héten több mint húsz külföldi email-címet azonosított, ahonnan a fenyegetések érkeztek, illetve azokat az embereket is azonosította, akik szerbiai címről küldtek hamis riasztást.

-MTI-