KÉK FÉNY
#Nyíregyháza
#automata
Több mint 9 millió forint volt veszélyben
Épp a tetejét feszegette egy kis épületnek, amikor a rendőrök tetten érték a 20 éves, de már többször büntetett előéletű hajléktalant, aki egy vascsővel próbált több mint 9 millió forintot ellopni egy nyíregyházi automatából.

K. J. nem ismerte el a lopás kísérletét, csak a rongálást, ami információink szerint 850 ezer forintra tehető. Ugyanakkor, a gyanúsított arra nem tudott válaszolni, hogy akkor miért verte szét az automatát, miért bontotta meg a burkolatot.

Úgy tudjuk, hogy az egyébként hajléktalan fiatalember édesanyjával és testvérével egy hajléktalan szállón él. A bíróságon azt mondta, hogy szeretné megtéríteni a rongálással okozott kárt, ezért őt ne tartóztassa le a bíró, akkor el tud menni dolgozni.

A nyomozati bíró azonban megállapította, hogy a gyanúsított korábban már állt bíróság előtt, 2017-ben hasonló jellegű bűncselekmények miatt, hosszabb tartamú javítóintézeti nevelésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság. Az intézetből idén májusban bocsátották el. Rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik, a lakhatási körülményei nem rendezettek, így a bíróság szerint fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne a hatóságok elől, vagy újabb bűncselekményt követne el, ezért elrendelte letartóztatását.


A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. november 27-én, lopás bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban, 2020. december 27-ig elrendelte K.J. gyanúsított letartóztatását.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást K. J. 20 éves nyíregyházi lakos ellen. A rendőrségre 2020. november 26-án hajnalban érkezett bejelentés, mely szerint egy férfi vasrúddal üt és feszeget egy készpénzkiadó automatát Nyíregyházán. A rendőrök a helyszínen elfogták a férfit, aki az automata kezelőpaneljét szétverte, és több helyen megkísérelte kifeszíteni a lemezborítást.

A végzés végleges.