NAGYVILÁG
Külföld
​Több mint 16 óra a várakozás a Záhonynál kilépőknek
Reggel még Záhonynál az Ukrajna felé tartó személyautóknak több mint nyolc órát kellett várakozniuk a határátlépésre. Azóta a várakozási idő több mint 16 órára emelkedett. Ugyanakkor az országba belépni szándékozóknak maximum 15 percet kell várakozniuk.

Ukrajna pénteken újranyitott 66 határátkelőhelyet az európai uniós országok, illetve Moldova irányába - jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség, az országos határőrszolgálatra hivatkozva. Andrij Demcsenko, a határőrség szóvivője délelőtt elmondta, hogy a moldovai határon lévő hat átkelőhely - két vasúti és négy közúti - mindkét irányban megnyílt.

A többi hatvan átkelő esetében még várnak a szomszédos országok kormányaitól a határnyitás jóváhagyására.

Megfogalmazása alapján előzetes információk vannak arról, hogy a magyar-ukrán határon hamarosan megindulhat a forgalom az átkelőkön.

A korlátozások miatt április elejétől csak a Záhony-Csap határátkelő működik. Az újranyitott átkelők között közúti, vasúti, valamint tengeri és folyami átkelők is vannak. Andrij Demcsenko megjegyezte, hogy nem számít az átkelők megnyitásától jelentős forgalomnövekedésre, mivel továbbra is érvényben marad a külföldiekre vonatkozó beutazási tilalom.

Mint emlékezetes, Ukrajna március közepén lezárt az államhatárán lévő 230 átkelőből 107-et, majd április 7-től már csak 19 közúti határátkelője maradt nyitva, amelyen keresztül csak saját gépjárművel engedélyezte a belépést, azaz a gyalogos átkelés lehetősége is megszűnt.

Helyszíni információink szerint gyakorlatilag az ukrán határőrség nem engedi át a belépni akarókat, ezért a határon feszültség alakult ki, az emberek türelmetlenek, egyre feszültebbek.