KULTÚRA
Programok
#koncert
#Wellhello
#városnap
#Csenger
#Szent István tér
Több ezren a Wellhello koncerten!
Mint írtuk korábban, szombat délután tartották a városi ünnepséget Csengerben, a Szent István téren. Forján Zsolt polgármester köszöntőjével és Baracsi Endrének, a Megyei Közgyűlés elnökének a beszédével vette kezdetét a városnap, amikor az új kenyér megszentelése is sor került.

A városi kitüntetések átadása után, a múzeum előtti színpadon A Lányok Angyalok című operettműsort került színpadra a Pesti Magyar Operett Színpad előadásában.

Ezután indult a Wellhello élő koncertje, amire több ezren voltak kíváncsiak! A Wellhello 2014-ben alapított zenekar, tagjai az ismert magyar rapper, Fluor Tomi és az énekes-dalszerző, Diaz. A formáció a "Rakpart" című dalukkal lett ismert, megjelenését követően egyből a sláger- és a rádió játszási listák élére került. Első albumuk 2015 márciusában jelent meg és egy nap alatt az első helyen nyitott az iTunes charton,