A májustól augusztus végéig tartó viharszezonban az idén a biztosítók lakásbiztosítási szerződések alapján több mint 86 ezer bejelentésre 10,3 milliárd forintot meghaladó összeget fizettek már ki, vagy tartalékolnak kárkifizetésekre.
Ez 3 milliárd forinttal és húszezer bejelentéssel kevesebb, mint 2023 azonos időszakában. Ugyanakkor 2010 óta, amióta a Mabisz összesíti az erre az időszakra eső káradatokat, a tavalyin kívül csak a kiinduló, súlyos árvizekkel társított évben kellett mélyebben a zsebükbe nyúlniuk a társaságoknak - fogalmazott a Mabisz.
Ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás miatt az ipari létesítményekben, közintézményekben keletkezett rongálódások.
Az idén a legtöbb bejelentés június első napjaiban futott be, valamint a július 17-i viharokhoz köthető, de a Mabisz arra számít, hogy a szélsőségessé váló időjárás miatt - csakúgy, mint tavaly - a hagyományos viharszezonon kívül is lehetnek komolyabb károk, például a dunai árvízhelyzet függvényében.
A bejelentések zöme Budapest mellett Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéhez, valamint Debrecen, Hajdúszoboszló, Nyíregyháza, Dunakeszi és környékéhez köthető. Kiemelték, hogy a jégverés okozta károk sokkal jelentősebbek voltak, mint az elmúlt években.
A viharokat illetően a százhúszezer forint körüli átlagkár nagyjából megfelel a tavalyinak, ugyanakkor húsz-negyven százalékkal haladja meg a három-négy évvel korábbiakat - derül ki a Mabisz összefoglalójából.