INTERJÚ
#Vékony Szintia
#autóversenyző
#rally
#tízéves
Tízévesen autóversenyző a kislány
Adott egy rallyautó és egy szép szemű, szinte még csókolommal köszönő lány, aki magabiztosan terelgeti a négykerekűjét hazai autóversenyeken. Ki is ő? Mire a Friss Médiának adott interjú végére ér a kedves olvasó, sok mindent megtudhat Vékony Szintiáról.


- Hogyan csöppentél bele az autósport világába?

- Tízéves vagyok és két éve vezetek versenyautót. Apukámmal sokat jártunk rally- és gyorsasági versenyekre és kiállításokra. Gokartozni csak hobbi szinten szoktunk apával, ebből is nagyon sokat tanulok. Amit szeretek ebben a sportban, az az autók, a verseny izgalma és a sebesség.

- Ilyen fiatalon még ugye tanuló az ember gyereke. Miként tudod az autósportot összeegyeztetni a tanulással? Milyen tanuló is vagy?

- Egyelőre nem zavar be a kettő egymásnak. Negyedikes vagyok és kitűnő tanuló. Imádom a matematikát, amivel versenyekre is járok.

- Ki szokott navigálni, szerelni és vezetési tanácsokat adni?

- Apukám a navigátorom, az autóimat is ő szereli és tőle tanulok mindent, ami az autóversenyzéshez szükséges.

- Milyen autókkal versenyeztél eddig? Ha jól tudom, most egy számodra új autóba fogsz beülni a következő versenyeken. Mit tudhatunk róla?

- Az első autó, amivel vezetni tanultam, egy kis Suzuki volt. Később megkaptam a csajos autómat, ami egy Toyota Celica volt. Majd apa épített egy Golf II. GTI-t, ezzel már a dobogón is eredményeket értünk el. Nekem ez is gyengének bizonyult a mezőnyben, ezért apa a 2018-as szezonra épít egy 205-ös GTI Peugeot-ot, aminek a motorja, a fékje és a futóműve teljesen más autókból van. Izmos autó lett belőle szerintem.

- Új autó, új kihívások? Mi a terved 2018-ra ezzel az autóval? Milyen bajnokságban szeretnél megmérettetni vele?

- Szeretnénk kategóriában szintet lépni és a csapattal a bajnokságot is megnyerni az FRT Kupán.

- FrissMédia -