SPORT
#Erdei Tornapálya
#katasztrófavédelmi ifjúsági verseny
#nyíregyháza
Tiszanagyfalui és nyíregyházi diákok jutottak az országos döntőbe, a besisek negyedikek lettek
Csütörtök délelőtt 56 diák versenyzett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgári Védelmi Szövetség, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltó Szövetség közös szervezésében megrendezett felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny megyei döntőjén, Nyíregyházán, az Erdei tornapályán.

A helyi szintű versenyek győztes csapatai közül 9 általános iskolás és 5 középiskolás csapat versenyzett egymással csütörtök délelőtt a nyíregyházi Erdei Tornapályán. A tanulók 4 fős csapatokban korcsoportonként vetélkedtek a tanév során elsajátított veszélyhelyzeti ismeretekből.

A katasztrófavédelmi ismeretek mellett a természet- és környezetvédelmi, vizek kártételei elleni védekezési, valamint közlekedésbiztonsági elméleti és gyakorlati feladatokat oldottak meg a diákok. Az értékelésnél az egyes állomásokon elért helyezések alapján alakult ki a sorrend.

A versenyt, majd az értékelést követően két korcsoportban hirdettek eredményt, mely alapján az általános iskolák közül a Tiszanagyfalui Általános Iskola csapata állhatott fel a dobogó első fokára, míg a középiskolás kategóriában első a Nyíregyházi SzC Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium csapata lett. Minden csapat oklevelet kapott, valamint az első három helyen végzett iskolák érmekkel és ajándékutalvánnyal térhettek haza.

A különböző állomásokon a legeredményesebb csapatok külön tárgyjutalomban részesültek, melyeket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, a Nyírerdő Zrt., a Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya és az RSOE ajánlott fel és képviselőik adták át a diákoknak.

Az elismeréseket Varga Béla tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója adta át.

A csütörtökön lebonyolított megyei forduló után Tiszanagyfalui Általános Iskola és a Nyíregyházi SzC Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium nyertes diákjai képviselhetik megyénket, a Budapesten megrendezésre kerülő hétvégi országos megmérettetésen.

Nézze meg, hogyan versenyeztek a kisvárdai és a mándoki diákok: