PUZZLE
​Tihany természeti és épített örökségével ismerkedhetnek meg a gyerekek
Játékos foglalkozásokkal, kézműves programokkal, interaktív kiállításokkal és vezetett sétákkal várják május 28-án, gyereknapon a családokat Tihanyban, ahol a résztvevők a Tihanyi-félsziget történeteivel, legendáival és a táj kialakulásával, élővilágával ismerkedhetnek meg.

Félszigeti barangolás - örökségünk gyerekszemmel címmel szervez gyereknapi programot a KÉK - Kortárs Építészeti Központ Tihanyban helyi szervezettekkel közösen, hogy felhívja a gyerekek figyelmét a természeti, és az épített örökségek védelmére - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményben.

Tihanyban több helyszínen rendezik meg az eseményt, így lesznek programok kulturális intézményekben, kiállítóterekben, valamint táj- és helytörténeti séták is bemutatják majd Tihany és a Balaton-felvidéki táj értékeit. A programok nagy része ingyenes, a helyszínekről, időpontokról az esemény Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

A gyereknapi programhoz kapcsolódva mutatják be a szervezők a Balaton-felvidéki Barangoló című kiadványt, amelyben Varga Viola művészettörténész és Nemes Anita illusztrátor történetei és rajzai hívják a táj és a környezet kalandos felfedezésére a gyerekes családokat. A rendezvényen, és később a térségben ingyenesen elérhető kiadvány egyik oldalán a felfedezésre váró helyek bemutatását, valamint játékos feladatokat, a másik oldalán pedig egy színezhető térképet találnak a barangolásra induló családok.

A KÉK - Kortárs Építészeti Központ fontosnak tartja, hogy már fiatalon segítse a gyerekeket abban, hogy felismerjék és megismerjék az őket körülvevő épített és természeti értékeket. Ezért indította el a TÁJTÉKA projektet, amely a Balaton-felvidék tájhasználatát, és az ehhez kötődő jó gyakorlatokat kutatja, valamint helyi közösségekkel együtt szervez programokat. Ezeknek az eseményeknek a célja, hogy bemutassák, hogyan lehet kötődni a történeti tájhoz és fenntartható, kísérletező szemléletű közösségi tájhasználati gyakorlatokat kialakítani. A gyereknapi program is a TÁJTÉKA projekt keretében valósul meg.

-MTI-