KÖZÉRDEKŰ
Agrár
Termelői piacokkal egyengeti a kormány a biztonságos hazai élelmiszer útját a fogyasztókhoz
A magyar kormány számára fontos, hogy a biztonságos hazai élelmiszerek eljussanak a fogyasztókhoz, és ezt segíti a termelői piacok megléte - hangsúlyozta Nobilis Márton, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten a "Vidék Mustra - Termelői piac a város szívében" című eseményen.

Kiemelte, Magyarországon 2012 óta megháromszorozódott a termelői piacok száma, és 300 fölé emelkedett.

Nobilis Márton ismertette, hogy a kormány a vidékfejlesztési programban több mint 200 pályázónak 6 milliárd forintot biztosított a helyi termelői piacok kialakítására.

Az államtitkár elmondta: a magyar élelmiszerek jó minőségűek, biztonságosak, és ez a termelői piacokon is egyértelműen megjelenik.

Hozzátette, hogy a jogszabályi változásnak köszönhetően a kistermelők lakóhelyük 40 kilométeres körzetén túl is értékesíthetik termékeiket.

Nobilis Márton szólt arról is, hogy a kormány az előző európai uniós fejlesztési időszakban, 2014 és 2020 között 468 milliárd forinttal támogatta a magyar élelmiszeripart, a következő pénzügyi ciklusban 2021 és 2027 között 750 milliárd forintot különített el erre a célra. Fontos, hogy ebből a forrásból a nagyobb vállalkozások mellett a kisebbek is részesüljenek - jegyezte meg az államtitkár.

Galisz Tamás, a Magyar Piac Szövetkezet koordinátora a belvárosi termelői piac megnyitóján elmondta, hogy Budaesten a VIDÉK MUSTRA programot tíz éve indították, a mostani belvárosi termelői piacon péntekenként 8 és 14 óra között várják a vásárlókat adalékmentes termékeikkel az Agrárminisztérium előtti területen.

Balogh-Madár Emese, V. kerületi alpolgármester hangsúlyozta: kerületi akciókkal rendszeresen segítik a hazai termékek értékesítését. A belvárosi termelői piaccal további értékes közösségi tér kerül fel a kerület térképére - tette hozzá.

- MTI -